Rekordot döntött az új esetek száma Lengyelországban

maszk, kijárási korlátozás, szabályok, szabályok betartása, koronavírus, Lengyelország
Védőmaszkot viselő nő a lengyel főváros egyik utcáján.
Vágólapra másolva!
Lengyelországban csütörtökön 1967 új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak, a legtöbbet a járvány kitörése óta; a romló járványhelyzet miatt több járásra terjesztik ki a szigorú egészségügyi intézkedéseket.
Vágólapra másolva!

Szombattól kezdve a 380 lengyelországi járás közül 44-ben lépnek életbe a többi között a maszk köztéri használatát, a nagyobb létszámú rendezvények megtartását érintő intézkedések.

E járások közül 16 minősül pirosnak, 28 pedig sárgának.

Eddig csak húsz közigazgatási egységben vezettek be fokozott járványügyi intézkedéseket.
A piros járásokban az utóbbi két hét folyamán több mint 12 új fertőzést regisztráltak tízezer lakosra, a sárgákban 6-12-t.

Maszkos nő Varsóban Forrás: AFP/Jaap Arriens/NurPhoto

Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter kedden már jelezte, hogy a fertőzések nagyobb számát regisztráló járásokban újabb korlátozásokat vezetnek be:

a piros járásokban a vendéglátóipari cégeknek este 10-kor kell bezárniuk,

és az eddig csak az ott alkalmazott, a maszk szabadtéri viseléséről szóló rendelkezést a sárga zónákra is kiterjesztik.

Az utóbbiakban emellett

75-re csökkentik a megengedett létszámot a rendezvényeken.

Az egészségügyi tárca által csütörtökön közzétett adat a 1967 új fertőzésről a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta. Eddig a letöbbet - 1587 új esetet - múlt pénteken jegyeztek fel.

Szerda óta 30 ember meghalt, közülük 29-en krónikus betegségekben szenvedtek, a harmincadik pedig 92 éves volt.

A kórházakban a koronavírus miatt 2560 embert kezelnek,

159 Covid-19-beteg van rákapcsolva lélegeztetőgépre. Egy nap alatt a kórházban kezeltek száma 79-cel, a lélegeztetőgépre szorulók száma héttel emelkedett.