Legfeljebb nyolcan karácsonyozhatnak együtt Svédországban a járvány miatt

Svédország, koronavírus
Stockholm, 2020. november 10. Egy stockholmi üzlet karácsonyi kirakata előtt egy járókelő a koronavírus-járvány idején, 2020. november 10-én. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Fredrik Sandberg
Vágólapra másolva!
Emelekedik az új fertőzöttek száma Svédországban, ezért karácsonyra sem enyhítenek a novemberben kihirdetett létszámkorláton. 
Vágólapra másolva!

"Az idén a karácsony nem lehet a megszokott. A járványhelyzet nem javul, ezért ez a szigorú létszámkorlátozás érvényben marad" - mondta Stefan Lovfen miniszterelnök. A nyolc fős gyülekezési plafont novemberben hirdették ki a skandináv országban.

Svédország tavasszal, a járvány kezdetén egyáltalán nem vezetett be szigorú korlátozásokat,

emiatt azután jóval többen haltak meg a koronavírus miatt, mint Skandinávia más államaiban.

Egy stockholmi üzlet karácsonyi kirakata előtt egy járókelő a koronavírus-járvány idején Forrás: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Fredrik Sandberg

Keddre egyébként egy nap alatt újabb 133 ember halt meg a vírus miatt, ezzel 7200-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. Ami a bizonyított fertőzéseket illeti, péntektől keddig 18820 új esetet jegyeztek fel. (A négynapos adat oka, hogy a svéd közegészségügyi hatóság szombaton, vasárnap és hétfőn nem közölt friss statisztikát.)