Száz állig felfegyverzett terrorista támadt ENSZ-békefenntartókra Maliban, többen meghaltak

Mali, támadás, ENSZ-békefenntartók
Vágólapra másolva!
Négy ENSZ-békefenntatartó meghalt, és többen megsebesültek pénteken a támaszpontjuk elleni terrortámadásban Mali északi részén. A három órán át tartó összecsapásban a békefenntartók mintegy húsz támadóval végeztek.
Vágólapra másolva!

A mali ENSZ-misszió (MINUSMA) péntek esti közleménye szerint a támadást mintegy száz állig felfegyverzett terrorista hajtotta végre az Aguelhok városában lévő bázis ellen.

Először aknatűz alá vették a támaszpontot, majd robbanóanyaggal megpakolt autót akartak felrobbantani, és csak ezután indítottak közvetlen támadást.

A három órán át tartó összecsapásban a békefenntartók mintegy húsz támadóval végeztek.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de az al-Kaida és az Iszlám Állam terroszervezethez köthető iszlamista fegyveresek aktívabbak lettek az utóbbi években a Száhel-övezetben.

Mali középső részén egy katonai őrposzt ellen ugyancsak pénteken elkövetett támadásban három mali katona halt meg, és 17-en megsebesültek.

A mali légierő megsemmisítette a támadók négy, fegyverrel megpakolt autóját, és megölt tíz támadót.

Február közepén húsznál több ENSZ-bekefenntartó sebesült meg a támaszpontjuk elleni támadásban Mali középső részén. Januárban öt kéksisakossal végeztek pokolgépes merényletekben.

Az ENSZ békefenntartói 2013 óta vannak jelen a nyugat-afrikai országban. Jelenleg több mint 13 ezer kéksisakos tartózkodik ott. Az ENSZ-nek több mint egy tucat békefenntartó missziója van világszerte, és közülük a MINUSMA a legveszélyesebb, ott halnak meg a legtöbben erőszakcselekményekben. Nyolc év leforgása alatt mintegy 230-an haltak meg a MINUSMA kötelékében szolgálatot teljesítő katonák közül.