Elfogták a drezdai műkincsrablók ötödik tagját

drezdai műkincsrablás
A drezdai uralkodói palota kincstárába, a Grünes Gewölbébe (Zöld Boltozatba) 2019 novemberében törtek be, a rendőrség most három gyanúsítottat őrizetbe vett. MTI/EPA/Filip Singer
Vágólapra másolva!
Két ember lehet még szabadlábon abból a csoportból, akik 2019-ben kirabolták a drezdai uralkodói palota kincstárát, felbecsülhetetlen értékű ékszereket vittek el. A német nyomozók most elfogták a csoport újabb, ötödik tagját - írta az AP.
Vágólapra másolva!

Mint ahogy az ügyről az Origo is írt, 2019-ben a történelem egyik legnagyobb ékszerrablását hajtotta végre egy csoport, amikor betört a drezdai uralkodói palotába. Az elkövetők valószínűleg megrendelésre dolgoztak, négyet közülük múlt év végén elfogtak, de most letartóztatták a csoport ötödik tagját is, az egyik elkövető ikertestvérét.

A több mint egy tucat helyszínen végzett kutatások

eddig nem vezettek az eltűnt kincsek nyomára

- írta az AP.

A portál információi a testvérpár rokonait tavaly egy hasonlóan látványos rablásért, a berlini Bode Múzeumból 2017-ben ellopott 100 kilós "Nagy Juharlevél" névre keresztelt kanadai aranyérme ellopásáért ítélték el. A 3,75 millió euróra becsült érme sem került elő, a rendőrség szerint valószínűleg kisebb darabokra vágták és eladták.

A drezdai kincstárat Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király hozta létre 1723-ban. Az évszázadok során háromezernél is több műalkotás - ékszer, dísztárgy, bútor - gyűlt össze benne, és kezdettől fogva nemcsak a műtárgyak őrzésére, hanem bemutatására, kiállítására is szolgált.

A drezdai uralkodói palota kincstárába, a Grünes Gewölbébe (Zöld Boltozatba) 2019 novemberében törtek be Forrás: MTI/EPA/Filip Singer