Házról házra járva vadásznak amerikaiakra Afganisztánban

tálib afganisztán
Vágólapra másolva!
Az amerikai vezérkari főnök szerint a kivonulás után polgárháború várható Afganisztánban, ami az al-Kaida újjászerveződéséhez vezethet. A brit vezérkari főnök szerint mindenki tévedett a várható afganisztáni helyzettel kapcsolatban, és a politikusok nem mondtak igazat az afganisztáni helyzetről. Eközben a tálibok arra a kétszáz amerikai állampolgárra vadásznak, aki Kabulban rekedt a fejvesztett kivonulás után. 
Vágólapra másolva!

Mark Milley vezérkari főnököt a Fox News exkluzív interjúban kérdezte a németországi Ramstein légibázison, többek között a 17 ezer, az Egyesült Államokba evakuált afgán kimentését célzó katonai műveletről, az afganisztáni helyzetről és biztonsági kockázatokról.

A tábornok hangsúlyozta, hogy a hírszerzés a térségben mostantól nehezebb feladat lesz.

A tábornok aggodalmát fejezte ki, hogy a terrorszervezetek kihasználhatják az afganisztáni káoszt és újra megerősödhetnek.

- mondta az amerikai haderő első számú tábornoka a Fox Newsnak.

A brit vezérkari főnök szerint mindenki tévedett

Sir Nick Carter tábornok a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: még a tálibok sem számítottak arra, "hogy a dolgok ilyen gyorsan megváltoznak".

Hangsúlyozta:

a korábban felvázolt forgatókönyvek között szerepelt az afganisztáni összeomlás és az államszervezet szétforgácsolódása, de ami valójában sokként érte a Nyugatot is, "az ennek a folyamatnak az üteme volt".

Carter tábornok visszautasította Dominic Raab brit külügyminiszter véleményét, amely szerint a brit katonai felderítés csődöt mondott Afganisztánban. A brit katonai vezető azt mondta,

Eközben a tálibok már vadásznak az ottmaradt amerikaiakra

Egy Afganisztánban maradt amerikai nő szerint a tálibok már házról házra járnak amerikaiak után kutatva - írta meg a Fox News.

A kaliforniai nő júniusban repült Afganisztánba, hogy meglátogassa a családját.

Szeptember elejére ő maradt az egyike annak a becslések szerint 200 amerikainak, aki az amerikai erők kaotikus kivonása után az országban maradt.

- mondta az Amerika Hangjának.

Elmondta, hogy az evakuáció alatt ő és férje próbált eljutni a megadott helyre, ahonnan kimentették volna őket, de a tálibok ezt fegyverrel megakadályozták, még akkor is, amikor megmutatta nekik az amerikai útlevelét.

- mondta.

Annak ellenére, hogy a Külügyminisztérium megígérte nekik, hogy kimentik őket, a nő már nem reménykedik.

Bírálják az amerikai elnököt az Afganisztánban hátrahagyott amerikaiak miatt

Joe Biden elnököt eközben heves bírálatok érték, amiért az afganisztáni válság közepette Delaware-be utazott az ünnepi hétvégére - írta meg a Dailymail. Az Egyesült Államokban most ünneplik a Munka Napját.

Az elnöknek két héttel ezelőtt kellett volna ellátogatnia szülővárosába, a delaware-i Wilmingtonba, de akkor az afganisztáni kivonulás és a Henri hurrikán pusztítása miatt elhalasztották az utazását. Biden viszont úgy döntött, hogy most már itt az ideje a pihenésnek.

A republikánusok szerint ez érzéketlenség és súlyos hiba volt, mert

több száz amerikai és szövetséges állampolgár rekedt Afganisztánban a hirtelen és szervezetlen kivonulás miatt.

Mark Meadows, a Fehér Ház volt kabinetfőnöke tweetelt:

Claudia Tenney New York-i képviselőnő arra szólított fel, hogy az elnököt vonják felelősségre az Afganisztánban hátrahagyott 85 milliárd dollár értékű katonai felszerelésért.