Bedrogozva lőtte fejbe az anyját egy amerikai férfi, majd húgával együtt táncolt a holtteste mellett

Vágólapra másolva!
A 43 éves Utah-ban élő Victoria Ramirez az ebédlőben ült 14 éves és egy 17 éves lányával, amikor 23 éves fia, Mike Lopez belépett a szobába és fegyvert fogott rá. Az anya is, és a férfi két kiskorú húga is tudta, mire készül, mégsem lépett közbe senki. 
Vágólapra másolva!

A fiatal férfi és 14 éves húga összenézett. Mindketten bólintottak, majd a lány felállt, kiment a szobából, és bezárkózott a fürdőszobába.

Az anyának ez volt az utolsó szava a fiához, mielőtt az fejbe lőtte:

Ezután még sokkolóbbra fordult a helyzet,

a 14 éves lány kilépett a fürdőszobából, odarohant az anyja holttestéhez, majd bátyjával együtt táncolni kezdett mellette,

mint aki fel sem fogta, hogy az asszony nincs többé.

A 17 éves lány ezalatt átszaladt a szomszédban lakó rokonukhoz, onnan telefonáltak a rendőröknek.

A fiatal férfi ellenállás nélkül megadta magát. Amikor felsorolták neki a vádakat, sírni kezdett, és azzal védekezett, hogy

valaki mondta neki, hogy meg kell ezt tennie

- írja a Bors a CrimeOnline cikke alapján.

A nyomozók a gyilkos kamasz 14 éves húgát is kihallgatták, aki szintén szokatlanul viselkedett:

Mosolyogva vette tudomásul, amikor elmondták neki, hogy testvérével együtt a halott anyja mellett táncolt, majd egy dalrészletet énekelgetett.

Később állítólag azt mondta, nem is az anyjuk volt a meggyilkolt nő.

A rendőrség egyelőre nem árult el többet, például még nem derült ki az índíték, de annyit elmondtak, hogy

Lopez drogozott mielőtt lelőtte anyját, és fiatalabb húgát is megkínálta marihuánával.

A férfit gyilkosság, családon belüli erőszak, és fegyverrel való visszaélés gyanújával vették őrizetbe.