26 évet töltött halálraítéltként egy amerikai férfi, mire kiderült, hogy ártatlan

Vágólapra másolva!
A 67 éves Eddie Lee Howardot 26 évvel ezelőtt ítélték el tévesen egy 1992-ben történt gyilkosság miatt. Miután közel három évtizedet töltött a halálraítéltek börtönében, egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően derült ki, hogy nem ő a gyilkos.
Vágólapra másolva!

A 67 éves férfit magasba emelt kézzel fotózták le hétfőn, amikor szabadulása után kilépett a missisippi börtön ajtaján.

A férfit már többször is halálra akarták ítélni a 84 éves Georgia Kemp meggyilkolása miatt, ezért 26 éve folyamatosan letartóztatásban volt. Akkoriban egy foglenyomat-összehasonlító technikával állapították meg, hogy ő az idős nő gyilkosa,

idővel azonban ez a módszer elavultnak bizonyult.

Ezért újabb, korszerűbb eszköszökhöz folyamodtak, a helyi hírek szerint többek között

DNS-vizsgálat segítségével bebizonyítani, hogy korábban tévesen ítélték el a férfit.

- mondta Howard.

A hírek szerint a férfi

már a 28. olyan ember, akit korábban foglenyomat alapján azonosítottak tévesen, mint bűnözőt, majd idővel, a korszerűbb vizsgálatoknak köszönhetően kiderült róla, hogy ártatlan. Jelenleg további két halálraítélt rab ügyén is dolgoznak,

akik talán szintén ártatlannak bizonyulnak, és megmenekülhetnek a rájuk váró büntetéstől - írja a Mirror.