Őrizetbe vették a szlovák titkosszolgálat vezetőjét

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vette a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatóját, Vladimír Pcolinskyt csütörtökön reggel a rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) - jelentette a TASR szlovák hírügynökség sajtóinformációkra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A hírről elsőként a liberális Dennik N számolt be, ők úgy tudják, hogy a titkosszolgálati vezetőt

korrupció gyanúja miatt vették őrizetbe.

A lap szerint Pcolinsky korábban pénzt fogadott el egy jelenleg vizsgálati fogságban lévő nagyvállalkozótól, Zoroslav Kollártól, állítólag azért, hogy állíttassa le a titkosszolgálat ellene folytatott lehallgatásait.

A lap információi szerint Pcolinskyt saját egykori helyettese, az ősztől ugyancsak korrupciós vádak alapján vizsgálati fogságban lévő Boris Bena tanúvallomása alapján vehették őrizetbe.

A pártja azt kéri, helyezzék szolgálaton kívül

A NAKA tavaly ősz óta több magasrangú rendőrségi, titkosszolgálati és más tisztségviselőt, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőt vett őrizetbe.

A mostani eset ezektől jelentősen különbözik abban, hogy olyan személyt érint, akit már a jelenlegi kormányzat nevezett ki. A SIS igazgatói posztját tavaly tavasztól betöltő

Vladimír Pcolinskyt a négypárti szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártja, a Boris Kollár vezette Család vagyunk párt jelölte erre a posztra.

A párt elnöke Pcolinsky őrizetbevételére reagálva, levélben fordult az államfőhöz, azt kérve: azonnal helyezze szolgálaton kívül a titkosszolgálati igazgatót, hogy vallomást tehessen az ügyben.