Mentők szabadítottak ki egy bálnát a Temzéből

Bálna, Temze, London
Vágólapra másolva!
Négyméteres bálnát kellett kimenteniük a brit szakembereknek a Temze folyóból vasárnap. A fiatal csukabálnát először vasárnap 19 óra körül észlelték a London délnyugati részén lévő Richmondnál - írja a Sky News.
Vágólapra másolva!

A mentőakcióban a londoni tűzoltóság mellett több szervezet is részt vett.

A bálna rettenetesen meg volt rémülve, a szakemberek nagyon óvatosan közelítették meg. Három órával az észlelést követően,

22 óra után a mentők felfújható gumicsónakra tették a bálnát, így próbálták meg elszállítani biztonságos vizekre.

A bálnát a folyó mentén vontatták Isleworth-be, azonban sikerült kiszabadulnia és elúszott. Tartózkodási helye jelenleg ismeretlen, és arra kérik a lakosságot, hogy ha bárki meglátná, azonnal értesítse a hatóságokat.

Egyelőre nem tudni, hogyan úszott fel az Atlanti-óceán északi részén élő állat a Temzén csaknem 90 kilométert. Valószínűleg halakat követett az Északi-tengerből fel a folyón és eltévedt.

- mondta Julia Cable, a British Divers Marine Life Rescue szervezet munkatársa. A richmondi a folyásiránytól legtávolabb lévő zsilip, amelynél még érezhető az Északi-tenger árapálya.

Ahhoz, hogy a folyótorkolattól odáig jusson, a bálnának a belvároson át a Parlament mellett is el kellett úsznia.

Julia Cable elmondta,

Rendkívül ritka, hogy bálnák a tengert elhagyva folyókban vándoroljanak.

A Richmondból származó 20 éves Jake Manketo azt mondta:

A minke vagy csukabálna a legkisebb faj a nagy testű bálnák között, maximum tíz méteresre nő meg. Az Atlanti-óceán északi részén és a Csendes-óceán területén honos.

Nem ez az első eset, hogy bálna téved a Temzébe. Híressé vált a Willynek nevezett északi kacsacsőrű cet, mely 2006 januárjában bukkant fel a folyóban, de megmenteni már nem tudták. 2019-ben rövid időn belül két elpusztult bálnát is találtak a Temzében, azok lényegesen közelebb voltak a torkolathoz.