Aprópénzért adta el a fiát egy pedofilnak egy amerikai nő

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Bíróság elé állítják azt a 47 éves, amerikai asszonyt, aki hagyta, hogy megvesztegesse egy pedofil. Megállapodásuk szerint a férfi többször fizetett neki azért, hogy a nő tizenéves fiát kedvére molesztálhassa.
Vágólapra másolva!

Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy amerikai nő ellen, aki

pénzt fogadott el egy 47 éves férfitól azért, hogy az kamasz fiával szexelhessen.

Az ügyben az FBI decembertől márciusig gyűjtött adatokat, miután azonosították az elkövetőt egy Joseph Frances Tippett nevű férfi személyében. A pedofil biztonsági őrként dolgozott, és több szövetségi épületben teljesített őrszolgálatot, így a mostani ügy miatt a munkáját is elveszítheti.

A férfit március 27-én fogták el a rendőrök, miközben épp a 15 éves fiú társaságában találták, félreérthetetlen helyzetben.

A férfi lakásában nyakörveket, pórázokat és egyéb, szado-mazo szexhez használt eszközöket találtak.

– közölték a rendőrök.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Az anya két fiával egy lakókocsiparkban élt, és mivel kevés pénzük volt, Tippett segített az egyik fiúnak munkát találni. A kamasz idővel heti két-három alkalommal is nála aludt, és

az anya csak akkor tudta meg, hogy viszonya van vele, miután a fiú egyszer egy nyakörvvel a nyakában tért haza.

Ezután a nő többször is pénzt kapott a hallgatásáért cserébe,

ami összesen 700 dollár, azaz 200 ezer forint körüli összeg volt.

Egy későbbi vallomásában azonban azt mondta, hogy ennek a pénznek nagyobb része a fia munkájáért kapott „fizetése" volt, amit szintén a férfi által érkezett.

Az asszony azóta is őrizetben van, közel 30 millió forintnak megfelelő összegű óvadékért cserébe szabadulhat - írja a Bors a Gastongazette cikke alapján.