Kilenc nőt zaklatott a kezelések közben egy amerikai fogorvos

zaklatott szomorú nő "Nekem most a feleségemet kellene keresnem ahelyett, hogy veled vagyok"
Vágólapra másolva!
Éveken keresztül zaklatta a pácienseit kezelés közben egy Los Angeles-i fogorvos. Az 50 éves Emad Fathy Moawad hétfőn állt bíróság elé.
Vágólapra másolva!

Hétfőn álllt bíróság elé Los Angelesben az a fogorvos, aki a vád szerint kilenc nőt zaklatott szexuálisan a kezelések közben - írja a Fox News.

A cikk szerint az esetek 2013 és 2018 történtek, az áldozatok életkora pedig a 27 és 73 év között volt.

Az 50 éves Emad Fathy Moawad börtönbe került, az óvadékot pedig két millió dollárban szabták meg.

A vád szerint a fogorvos kilenc nőt zaklatott 2013 és 2018 között (illusztráció) Forrás: Shutterstock

A lap a Los Angeles Times alapján azt írja, hogy a fogorvost 2019-ben jelentette fel egy nő, aki azt állította Moawad molesztálta őt 2017-ben az egyik kezelés közben, miközben ő érzéstelenítő hatása alatt volt.

A vád szerint a zaklatások 2018 decemberében értek véget, amikor az egyik asszisztens videót készített az egyik támadásról.