Tovább lassult a járvány Ukrajnában

Ukrajna, Kijev, koronavírus, COVID-19
Maszkos járókelők Kijev központjában 2020.július 14-én.
Vágólapra másolva!
Ukrajnában az elmúlt öt napban fokozatosan lassult a koronavírus-járvány terjedése, hétfőre kevesebb mint háromszáz új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma is mindössze kilenc volt, kevesebb mint fele az előző napiénak.
Vágólapra másolva!

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 285 új esettel 2 234 281-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény 165-tel kevesebb a megelőző napiénál, és 471-gyel a két nappal korábbinál. A csökkenésnek ugyanakkor lehet az oka az is, hogy hétvégenként kevesebb tesztet végeznek, és kevesebben fordulnak orvoshoz.

Ugyanakkor a halálos áldozatok száma is fokozatosan csökkent az elmúlt napokban.

A halottak száma kilenccel 52 295-re emelkedett, míg előző nap számuk 17, az azt megelőzőn pedig 35 volt. Eddig 2 163 792-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint hétszázan,

az aktív betegek száma így tovább csökkent csaknem 450-nel,

18 194-re. Kórházba 384 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, míg számok a megelőző napon 529 volt.

Maszkos járókelők Kijev központjában Forrás: NurPhoto via AFP/Sergii Kharchenko/NurPhoto/Sergii Kharchenko

A legtöbb új beteget, 116-ot megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta

eddig 1 904 878-an kapták meg valamely védőoltás első, 579 888-an a második dózisát is.

Vasárnap 18 631 embert oltottak be Ukrajnában.

Az UNIAN hírügynökség hétfőn az egészségügyi tárca honlapján megjelent adatokra hivatkozva közölte, hogy Kijev megye jelenleg nem felel meg a járványhelyzet szerinti legenyhébb, "zöld" besorolásnak, mert a meghatározottnál kevesebb tesztet végeztek el a régióban az elmúlt három napban. Százezer lakosra legalább 300 tesztet kellene elvégezni, a megyében viszont csupán 285 teszt jutott a meghatározott lakosszámra.

A fővárosban, Kijevben pedig a koronavírusos megbetegedések előfordulási aránya haladja meg a megengedett szintet: százezer lakosra legfeljebb 75 beteg juthat a "zöld" besoroláshoz, hétfőre viszont számuk 85 volt. Egyelőre nincs hír viszont arról, hogy a fővárost és Kijev megyét emiatt más kategóriába sorolnák át.