Dél-Koreában minden eddiginél több fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt

Horizontal
A kötelező védőtávolság megtartásával rendeztek zenei fesztivált június végén a szöuli olimpiai parkban
Vágólapra másolva!
A dél-koreai betegségmegelőzési ügynökség tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 1275 fertőzéses esetet vettek nyilvántartásba. A járvány kezdete óta nem volt ilyen magas a napi esetszám. Az eddigi csúcsot tavaly decemberben jegyezték fel, akkor egy nap alatt 1240 fertőzést regisztráltak.
Vágólapra másolva!

Dél-Koreában június 25-én jelentették be, hogy megjelent az országban az indiai eredetű, erősen ragályos delta vírusmutáció, és ezután hirtelen emelkedni kezdett a fertőzéses esetek száma, táplálva azokat a félelmeket, hogy az országon a nyáron végigsöpör a járvány negyedik hulláma.

Kim Bu Kjum miniszterelnök szerdán közölte:

egy hétre meghosszabbítják a közösségi távolságtartásra vonatkozó szabályokat Szöulban és tágabb környékén,

a magánjellegű összejöveteleken legfeljebb öten lehetnek jelen, és este tízkor bezárnak az éttermek.

Ha két-három napon belül nem mutat javulást a járványhelyzet,

tovább szigoríthatnak az előírásokon.

A kötelező védőtávolság megtartásával rendeztek zenei fesztivált június végén a szöuli olimpiai parkban Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

Szerdai adatok szerint az 52 milliós országban a lakosság mintegy 30,1 százaléka kapta meg valamelyik oltás első adagját, 10,6 százaléka pedig teljesen beoltott. Jelenleg az AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna kétadagos, illetve a Janssen egydózisú vakcinájával oltanak.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint Dél-Koreában a járvány kezdete óta 162 753-an kapták el a fertőzést, a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe pedig 2033-an haltak bele.