Hatalmas aszteroidák közelítenek a Föld felé

aszteroida
Becsapódás esetén komoly pusztítást végezne a Földet megközelítő aszteroida
Vágólapra másolva!
Hatalmas aszteroidák haladnak el a Föld mellett az elkövetkező hetekben, köztük egy megközelítőleg Empire State Building méretű. A NASA több mint 27 000 különböző objektumot követ nyomon, amelyek megközelíthetik a Földet, némelyikük mérete meghaladja az 1 kilométert.
Vágólapra másolva!

A NASA Földközeli Objektumokat Vizsgáló Központjának adatai szerint néhány már a bolygó közelébe repült és tovább is haladt, majd az elkövetkező napokban továbbiak követik őket.

Pénteken a 2021 SM3 aszteroida, amelynek átmérője akár 525 láb is lehet - nagyobb, mint az egyiptomi Gízai Nagy Piramis mérete - mintegy 3,5 millió mérföldre (kb 5 millió 600 ezer km) haladt el a Földtől.

November 13-án megközelíti a Földet a 2004 UE is, amely majdnem akkora, mint az Empire State Building. A 2004 UE négymillió kilométerre halad majd el a bolygó mellett.

A NASA meghatározása szerint a földközeli objektumok "üstökösök és aszteroidák, amelyeket a közeli bolygók gravitációs vonzása olyan pályára kényszerített, amely lehetővé teszi számukra, hogy a Föld szomszédságába kerüljenek".

Félelemre nincs ok, mert az aszteroidák viszonylag közel haladnak el ugyan a Föld mellett, a szakértők szerint még mindig nagy távolságban vannak.

- mondta Paul Chodas, a NASA CNEOS (Földközeli Objektumkutatások Központja) kisbolygófigyelő központ vezetője az ABC Newsnak.

A filmekben látott apokaliptikus eseményektől eltérően rendkívül ritka annak az esélye, hogy egy hatalmas asztroida becsapódjon a bolygóba. A kép illusztráció! Forrás: Afp

Az aszteroidák mérete változó, a legtöbbjük kisméretű. A közepes méretű aszteroidák 300 méter és 600 méter között mozognak, a nagyok pedig 1 kilométeres, vagy annál nagyobb méretűek.

A Föld mellett elhaladó aszteroidák közül sok apró, és elégnek, amikor belépnek a bolygó légkörébe.

A filmekben látott apokaliptikus eseményektől eltérően rendkívül ritka annak az esélye, hogy egy hatalmas aszteroida becsapódjon a bolygóba.

- mondta Paul Chodas.

Az elmúlt 20 év során összesen négy olyan apró méretű aszteroidát figyeltek meg az űrben, amelyek a Föld felé tartottak, majd a légkörbe csapódtak és elégtek.