Újabb települést fenyeget a lávafolyam La Palma szigetén

NATURE disaster Horizontal
Eddig közel kétezer épületet tarolt le a Cumbre Vieja vulkánból kiömlő láva
Vágólapra másolva!
La Laguna települését fenyegeti a lávafolyam La Palma szigetén - közölte szerdán az RTVE közszolgálati televízió.
Vágólapra másolva!

A helyi sajtó az illetékes hatóságokra hivatkozva arról számolt be, hogy a mintegy 1270 Celsius-fokos folyékony kőzet útban a tenger felé vészesen megközelítette a települést. La Laguna hozzávetőleg 1650 lakóját azonban nem fenyegeti veszély, mivel őket már a múlt héten óvintézkedésként evakuálták otthonaikból.

Eddig közel kétezer épületet tarolt le a Cumbre Vieja vulkánból kiömlő láva Forrás: AFP/EyePress News

A láva mindazonáltal

több száz házat és épületet semmisíthet meg, ideértve a település régi templomát és a helyi iskolát is

- mondta Miguel Ángel Morcuende vulkanológus, a helyi válságstáb vezetője újságíróknak nyilatkozva. Hozzátette, hogy még van remény arra, hogy a lávafolyam déli irányban elkerüli a település központját. La Laguna határában a láva már beborított egy benzinkutat és egy bevásárlóközpontot.

800 hektárt tarolt le

Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának műholdas mérései szerint a szeptember 19-én kitört Cumbre Vieja tűzhányóból kiömlő forró láva eddig 1956 épületet semmisített meg, és szerdával bezárólag több mint 800 hektárnyi földterületet tarolt le. Mintegy hétezer embert kellett biztonságba vinni a lávafolyamok elől.