„Anya, fáj a fejem!” - mondta a 9 éves lány, percekkel később mozdulatlanul találtak rá

Vágólapra másolva!
Édesanyja a fürdőszoba padlóján fekve talált rá a 9 éves kislányra.
Vágólapra másolva!

Az anyának azt mondták az orvosok, hogy kilencéves lánya meg fog halni, ha nem műtik meg azonnal, miután összeesett a fürdőszobában - írja a Bors.

A 10 éves Millie fejfájásra panaszkodott, mielőtt anyja eszméletlen állapotban megtalálta. Az orvosok megállapították, hogy Millie-nek agyvérzése volt, ezért kómába helyezték.

Édesanyja, Sarah Moore szerint lánya egész nap jól volt, egyáltalán nem voltak figyelmeztető jelek, mielőtt rosszul lett volna.

A lány a konyhában hányt, ezért édesanyja bevitte a fürdőszobába.

Sarah felment az emeletre, hogy mentőt hívjon. Amikor visszatért, azt látta, hogy Millie összeesett.

Megpróbált beszélni hozzá, de nem reagált. Miután közölték vele, hogy több mint egy órát kell várni a mentőautóra, a férje vitte be a kórházba a lányt, ahol a CT-vizsgálat megállapította, hogy Millie-nek agyvérzése volt.

Millie a kórházban ünnepelte a születésnapját, majd 13 nap után hazaengedték.

A jövőben pedig rendszeres vizsgálatokat végeznek az állapota nyomon követése érdekében.