Jarren Diego Garciát gyilkosság miatt bűnösnek mondták ki, amiért agyonlőtte mostohaapját, Mark Ramost. A bíróság előtt azzal próbálta menteni magát a fiatal fiú, hogy saját magát, illetve édesanyját és testvérét akarta megvédeni a gyilkossággal.
Az eset 2021. március 21-én történt.
Jarren Diego Garcia veszekedést hallott texasi házuk előszobájából. Szokás szerint mostohaapja és anyja között robbant ki a vita.
Ez alkalommal amiatt, hogy a férfi nem reagált a nő korábbi telefonhívásaira. Garcia ezt megelégelte, és ő is vitába szállt a férfival.
A veszekedés egyre inkább elfajult, melynek során a férfi
egy hangszórót dobott az anyja és öccse közé.
Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy egyiküket sem találta el. Garcia ekkor elment fegyverért. Amikor visszatért, lőni.
Maga szerint egy hangszóró életveszélyt jelentett rájuk?"
- tette fel neki a kérdést az ügyész a tárgyaláson.
Majd hozzátette, hogy
Garica hatszor lőtt Ramosra,
ebből néhányszor eltalálta, ám volt, amivel mellé lőtt. Az ügyész ebből arra következtetett, hogy mostohaapja menekülni próbált előle, Garcia viszont követte a fegyverrel a kezében.
A bíróságon többeknek feltűnt, hogy az anya és fia vallomásában ellentmondások voltak.
A nő azt mondta, hogy könyörgött a fiának, hogy ne lője le Ramost, mert, ahogyan fogalmazott:
nem éri meg.
Charles Banker ügyvéd viszont úgy tudta, Ramos kulccsal az ujjai között támadt Garciára és öccsére, míg anyját leöntötte egy pohár sörrel, ezután medig megragadta a hangszórót, és közéjük dobta.
Jarren nem tudhatta, mi járhatott Mark Ramos fejében, amikor megpróbálta hozzájuk vágni a hangszórót. Teljesen jogos, hogy megijedt, és féltette saját és családtagjai testi épségét"
- mondta az ügyvéd, majd hozzátette, hogy
a nő öt éve élt együtt a férfival, amiből az utóbbi négy évben folyamatos családi erőszanak volt kitéve. Erről azonban sem a rendőröknek, sem gyerekeinek nem beszélt,
noha látható sérülései is voltak.
Az ügyvéd szerint mindez megbocsáthatatlan, és amennyiben Ramos mindezeket nem teszi meg, a család sem kerül bíróság elé.
A bíró mindezek ellenére bűnösnek mondta ki Garciát,
és 18 év börtönre ítélte - írja a DailyStar.