A rendőrség szerdán kapott egy hívást, melyben arra kérték őket, hogy ellenőrizzék az édesanyát, jól van-e – mondta Brian Budds rendőrfőnök csütörtökön. A rendőrök bementek a házba, ahol öt holttestet találtak.
A nyomozók szerint családon belüli gyilkosság történt.
Az áldozatok nevét és életkorát most hozták nyilvánosságra: Kisliak-család öt holtan talált tagja a 67 éves Lilia, a 39 éves Andrei, a 36 éves Vera, valamint két kisgyerek, a 6 éves Vivian és a 4 éves Amilia. A helyszínen egy elpusztult állatot is találtak.
A boncolások során kiderült, hogy
mindannyian éles tárgy okozta sérülésekbe haltak bele.
Azt nem közölték, hogy ki okozta ezeket a sérüléseket, és pontosan milyen tárggyal.
Az édesanya, Vera Kisliak júliusban benyújtotta a válókeresetet, majd augusztusban és szeptemberben
távoltartási végzést kért férje, Andrei ellen.
A rendőrfőnök szerint Vera egyik munkatársa hívta a rendőrséget szerdán, mert aggódott, hogy valami baj történhetett - írja a Fox News.
Feltételezések szerint Andrei végzett a családjával, majd öngyilkos lett.
Egy szomszéd elmondta, hogy augusztusban kihívta a rendőrséget amiatt, ahogy az apa a gyerekekkel bánt. A rendőrség nem kommentálta az állításokat.
Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!