Lángoló holttestet hagytak egy bevásárlókocsiban Los Angelesben

Sky 5, női holttest égett egy bevásárlókocsiban március 1-én kedden hajnalban Los Angeles kínai negyedében
női holttest égett egy bevásárlókocsiban március 1-én kedden hajnalban Los Angeles kínai negyedében, részlet a Sky 5 tv tudósításából
Vágólapra másolva!
Lángoló holttestről ír a Bors, amit Los Angelesben találtak pár napja. Egyelőre nem tudni, hogy került oda a holttest, de még azt sem, kinek a földi maradványairól van szó. 
Vágólapra másolva!

- idézte a lap a szemtanú abc7 című portálnak adott interjúját.

Kedden hajnalban vette észre a férfi a Los Angeles kínai negyedében út szélén hagyott bevásárlókocsit.

Megpróbálta megfékezni a lángokat egy tűzoltó készülékkel, ekkor látta meg, hogy

a bevásárlókocsiban egy női holttest ég.

Azonnal hívta a 911-et. A felfedezésről szóló hírt közzétették, de egyelőre mást nem tudni, még azt sem, kinek a földi maradványairól szó. A Los Angeles Times azt írja, már sikerült azonosítaniuk a 26 éves áldozatot, de ameddig nem beszéltek a rokonaival, nem osztják meg nyilvánosan, kiről van szó. A Sky 5 pedig így számolt be róla: