Utolsó pillanatban változtatott a vallomásán a New Yorkban kivégzett magyar családanya gyilkosa

Orsolya Gaal
Vágólapra másolva!
Tárgyalása előtt pár nappal megváltoztatta a vallomását a New York-i családanya meggyilkolásával gyanúsított ezermester. Már azt állítja, nem ő volt a tettes, és szerelmes volt az asszonyba.
Vágólapra másolva!

A kegyetlen leszámolás még áprilisban történt a New York-i Queensben: a gyilkos betört a jól szituált család Forest Hill-i házába, ahol közel 60 késszúrással meggyilkolta az ott élő, magyar származású családanyát, G. Orsolyát, akinek testét aztán egy hokizsákba tette, és egy közeli kukáig cipelte, itt találták meg végül a zsaruk is - írja a Bors.

A mészárlás idején az asszony férje és egyik fia éppen kirándultak, másik gyermeke azonban otthon volt, őt az eset után bilincsben vitték el a zsaruk, ám hamar kiderült, hogy a kamasz nem bántotta édesanyját, hanem

a gyilkos valójában a család egyik volt ezermestere, a 44 éves David Bonola lehetett.

Mindent bevallott az elfogott ezermester

A férfit hamarosan el is fogták, Bonola pedig halálos nyugalommal vallotta be minden mocskos részletet: azt állította, hogy

Orsolya és ő szeretők voltak, de szakítottak, kapcsolatukat azonban most akarták feleleveníteni, azonban az asszony az utolsó pillanatban visszakozott,

így Bonola nekiesett egy késsel; míg máskor azt állította, hogy Orsolya HIV-vírussal fertőzte őt meg, ezen dühödött fel.

Orsolya Gaal Forrás: facebook..com

A családanya ismerősei és családja azonban mind a két verziót határozottan cáfolták, az ismerősök szerint a szerelmi kapcsolat maximum a férfi fejében létezett, és elborult téveszméi miatt rontott neki aznap Orsolyának.

Napokkal a tárgyalás előtt már mindent tagadott

Bár ugyebár korábban minden vallomásában bűnösségéről vallott, napokkal a kitűzött tárgyalás előtt már a korábbiakkal teljesen ellentétes kijelentést tett: azt állította, hogy egyik, ellene felhozott vád sem igaz:

– mondta egy interjúban alig pár napja

– tette hozzá.

A férfinek csütörtökön délután tartották meg első tárgyalását, amin még nem született ítélet, de jelenleg 13 pontban vádolják. Ha bebizonyosodik, hogy ő volt a gyilkos, életfogytiglani büntetést is kaphat.