A világ egyik leghíresebb vegán cégének vezetője kiharapott egy darabot egy férfi orrából

Összeomlás
Vágólapra másolva!
Miután koccantak egy parkolóházban, a cégvezető teljesen kontrollt vesztve bezúzta a másik autó hátsó szélvédőjét, megharapta a férfi orrát, a kettő között pedig megfenyegette, hogy megöli - írta a msn.com.
Vágólapra másolva!

Az eset a hétvégén történt Arkansasban. A Beyond Meat nevű vegán élelmiszeripari cég operatív igazgatója egy parkolóházban veszett össze durván egy másik férfival, miután autójukkal koccantak. A cégvezető kipattant az autóból, és miután

bezúzta a másik autó szélvédőjét, a sofőrnek is nekiesett, és kiharapott egy darabot a férfi orrából.

Az 53 éves Douglas Ramsey életveszélyesen megfenyegette a másik férfit, ezért terrorfenyegetés miatt is eljárás indult ellene, de szabadlábon védekezhet, miután kifizette a 11085 dolláros, azaz nagyjából 4,5 millió forintos óvadékot.

A portál azt írja, az 53 éves férfi karrierje nagy részét a Tyson Foods húsfeldolgozó óriáscégnél töltötte, ahol a cég baromfi és McDonald's üzletágaiért volt felelős. A növényi alapú hamburgereket, kolbászokat és nuggetseket gyártó Beyond Meathez 2021 decemberében csatlakozott.

Címlapi képünk illusztráció!