Eltűnt két festmény a zürichi Szépművészeti Múzeumból

Zürich
Vágólapra másolva!
Nyoma veszett két festménynek a zürichi Szépművészeti Múzeum (Kunsthaus) Svájc-szerte híres gyűjteményéből - derült ki az intézmény keddi közleményéből.
Vágólapra másolva!

A múzeumból az év eleje óta két kis méretű, bekeretezett festmény tűnt el:

Robert van den Hoecke, valamint Dirck de Bray 17. századi festők alkotásai.

Hoecke képe egy katonai tábort, Bray műve pedig egy virágokkal teli vázát ábrázol.
A múzeum nem zárja ki a lopás lehetőségét, ezért a rendőrséget is értesítette a festmények eltűnéséről. A zürichi Kunsthaus magángyűjtőktől kapta kölcsön a két alkotást.

A képeket csaknem hétszáz másik művel egy időben vették le a falról, hogy megtisztítsák és restaurálják őket, miután a múzeumban tavaly augusztus 3-ára virradóra tűz ütött ki.

Ann Demeester múzeumigazgató elmondta, hogy a festmény- és szoborgyűjteményük csaknem háromnegyede magángyűjtőktől származik. Hozzátette: elsődlegesen fontos számára, hogy az elveszett alkotások mielőbb előkerüljenek.

A két festmény bekerült az eltűnt és ellopott műalkotásokat listázó, a világon legnagyobb magánadatbázisba, az Art Loss Registerbe.

Emellett a Kunsthaus saját nyomozást indított az ügyben.

A múzeum weboldala szerint majdnem négyezer festménnyel és szoborral, valamint 95 ezer grafikával rendelkezik, a legkorábbiak a 13. századból származnak. Az állandó kiállítás keretében mintegy ezer alkotás tekinthető meg.

Címlapi képünk illusztráció!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!