Ferenc pápa a virágvasárnapi misével megnyitotta a húsvéti nagyhetet

JÉZUS KRISZTUS; FERENC pápa Vatikánváros, 2023. április 02.
Ferenc pápa virágvasárnapi szentmisél pontifikál a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 2-án. Virágvasárnap a húsvétot megelőző nagyhét kezdete, amikor a keresztények arról emlékeznek meg, ho
Vatikánváros, 2023. április 02. Ferenc pápa virágvasárnapi szentmisél pontifikál a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 2-án. Virágvasárnap a húsvétot megelőző nagyhét kezdete, amikor a keresztények arról emlékeznek meg, hogy hitük szerint Jézus Krisztus a követői által a lába elé tett pálmaágakon bevonult Jeruzsálembe. MTI/AP/Andrew Medichini
Vágólapra másolva!
Láthatatlan Krisztusoknak nevezte a mai világban szenvedő embereket és népeket Ferenc pápa, aki személyesen vezette a hívőkkel teli Szent Péter téren a virágvasárnapi misét, amely megnyitotta a római nagyhetet.
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa pápamobillal érkezett a Szent Péter térre, a hagyományosan hosszú virágvasárnapi szertartást ülve követte, és személyesen olvasta fel homíliáját. Az oltárnál Leonardo Sandri, a bíborosi testület aldékánja celebrált.

A teret megtöltő mintegy hatvanezer hívő és turista tapssal köszöntötte a Gemelli-klinikáról a Vatikánba szombaton visszatért egyházfőt.

Ferenc pápa virágvasárnapi szentmisél pontifikál a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 2-án. Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

A mise körmenettel kezdődött, amely a tér közepén található obeliszktől indult; Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezve az egyháziak fonott pálmaleveleket tartottak kezükben, a liguriai Sanremo város ajándékait, a hívők áldott olajfaágakat, melyeket az idén Umbria tartomány adományozott.

A Szent Péter teret több mint 35 ezer virág és növény díszíti, melyek szokás szerint húsvétra hollandiai kertészetekből érkeztek.

Ferenc pápa a homíliában Jézus passióját a mai világban tapasztalt testi és lelki szenvedésekkel hasonlította össze.

Emlékeztetett Jézus elárulására, kigúnyolásra, kínzására, és főleg arra, hogy magára hagyták. Ferenc pápa úgy vélte, ez történik ma is, amikor a születendő gyermekektől megtagadják az élet jogát, amikor kudarcot vallanak a házasságok és más társadalmi kapcsolatok, amikor a kirekesztés, elnyomás, igazságtalanság kerekedik felül, amikor az elhagyatottság kíséri még a betegeket is.

Az egyházfő hangoztatta, az emberiségnek nem szabad a magány, elszigeteltség rabjává válni.

- mondta a pápa.

Ferenc pápa virágvasárnapi szentmiséjén vesznek részt hívek a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 2-án. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

A misét követő beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik, miközben néhány napot kórházban töltött, az egészségéért imádkoztak.

Ferenc pápa bejelentette, hogy egyházi szervezetek úgynevezett békekaravánt indítottak Ukrajnába a helyi lakosság megsegítésére.

A nagyhét szertartásait Ferenc pápa vezeti; a Vatikán bejelentése szerint nagycsütörtök délután az egyházfő a római Casal del Marmo fiatalkorúak börtönében végzi a lábmosás szertartását, ahol megválasztása után, 2013 húsvétján is járt.

Virágvasárnap jelent meg az első száma a római hajléktalanok hetilapjának, amelyet Ferenc pápa kezdeményezésére a szentszéki napilap, a L'Osservatore Romano támogat. Minden vasárnap a Vatikán környéki utcákban árulják.

Vasárnap este a Szent Péter téren virrasztást tartanak a 2005. április 2-án meghalt II. János Pál emlékére a Rómába érkezett lengyel zarándokok részvételével.