Orbán Viktor: Migránsgettókat akarnak létrehozni Magyarországon

ORBÁN Viktor
Brüsszel, 2023. június 30. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádiónak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) brüsszeli képviseleti irodájában az Európai Unió tagországai állam- és kormányfőinek kétnapos tanácskozása idején 2023. június 30-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint pénteken az Európai Bizottságnak arra kell választ adnia, hogy hova lett a pénz, és ki a felelős azért, hogy két és fél, három év alatt a pénzügyi csőd szélére sodorták az Európai Uniót. A kormányfő a Kossuth Rádiónak arról is beszélt, az Unió veszít a versenyképességéből, hatalmas gazdasági bajok vannak. Elfogyott a pénz, ezért akarnak folyamatosan hitelt felvenni, majd azt a pénzt is „rossz" célokra használják fel, ez adósságcsapdába kergeti a tagállamokat - tette hozzá. 
Vágólapra másolva!

- nyilatkozta Orbán Viktor Brüsszelből, mondván: mindenki erre a vitára készül.

A miniszterelnök szerint amikor elfogadták a hétéves költségvetést, akkor megegyeztek abban, hogy nem fogják módosítani. Ennek ellenére ezt most megtörtént. Mint mondta, a Bizottság bejelentette, hogy elfogyott a pénz, és arra kéri a tagállamokat, hogy eurómilliárdokat fizessenek be pluszban: 50 milliárd eurót Ukrajnának. De az eddig adott 70 milliárd mire volt elég? Ki az, aki ezt ellenőrzi? – tette fel a kérdést a kormányfő.

Orbán Viktor: Az eddig adott 70 milliárd mire volt elég? Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kinyílik a bicska a vezetők zsebében

Orbán Viktor kiemelte: a magyarok és a lengyelek még egy fillért sem láttak abból a hitelből, amit a koronavírus utáni újraindítás céljával vettek fel a tagállamok, ennek a kamatai viszont a világgazdasági helyzet miatt megnőttek.

Véleménye szerint ez oly mértékig abszurd, hogy majdnem minden uniós tagállam vezetőinek kinyílik a bicska a zsebében.

A miniszterelnök szerint várhatóan megindul majd egy hosszú harc, amely során Brüsszel új javaslattal áll elő, és megpróbálják meggyőzni a tagállami vezetőket, megvásárolni a szavazataikat. Mi azonban nem adunk pénzt a fizetésemelésre, amíg a rezsicsökkentés eltörlését kérik, Ukrajnának addig nem adunk több pénzt, amíg az eddigi forrásokkal nem számolnak el, és nem adunk pénzt annak a hitelnek a kamatterheire sem, amiből még egy fillért sem láttunk – tisztázta Orbán Viktor, majd a mielőbbi békekötés jelentőségére mutatott rá.

Két iskola van

Mint fogalmazott, az ukrajnai háborút illetően két iskola van.

Mi azt mondjuk, hogy minden eszközt arra kell használni, hogy legyen tűzszünet és béketárgyalás – szögezte le. Beszélt arról is, hogy már a teljesítőképességünk határán vagyunk, nincs pénz az uniós költségvetésben. Ukrajnában van a magyarok, a lengyelek pénze. Az európai polgárok jó okkal lázadoznak. Hatalmas összegek mennek ki, ellenőrizetlenül az Európai Unióból. A felvett hiteleket is rossz célokra használják fel – sorolta a kormányfő.

A magyar kormány továbbra is tűzszünetet és béketárgyalásokat szeretne Forrás: AFP/Genya Savilov

Minek hozunk megállapodásokat, ha nem tartjuk be?

Szóba került az is, miszerint a brüsszeli Politico migrációs lázadásként írta le a csütörtöki helyzetet az uniós tanácskozáson.

- jelezte Orbán Viktor, aki felidézte azt a megállapodást, hogy a migráció kérdésében csak teljes egyetértéssel lehet elfogadni javaslatokat. Ennek ellenére nemrégiben "puccsszerűen" átnyomták a belügyminiszterek tanácsán azt a javaslatot, ami a kötelező migránskvótákról szól. Minek hozunk megállapodásokat, ha nem tartjuk be? – tette fel a kérdést a kormányfő.

Váltás volt a Soros-birodalom élén, és ezért kellett ezt ilyen gyorsan átnyomni - tette hozzá. Olyan szabályokat fogadtak el, amely szerint több mint 10 ezer migránst kell befogadnia Magyarországnak évente. Ebből egy migránsgettó lesz. Nem áll szándékunkban végrehajtani ezeket a döntéseket - tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy valaki összekeveri a vendégmunkás-szabályozást a migrációs szabályozással. Máshol ideológiai nyomás van a nyílt társadalom érdekében - tette hozzá. Az egész mögött Soros NGO-hálózata áll. A megoldás egyszerű, mert nálunk tavaly 45 migrációs kérelmet adtak be, és nagyon erős határvédelem épült fel. Kétmilliárd eurót költött az ország határvédelemre - tette hozzá. Nem Európában kell menekülttáborokat építeni.

Infláció és fizetések

A kormányfő elmondta, hogy a háborúra adott elhibázott szankciók megemelték az energia árát, és ez nagyban befolyásolta a hazai árakat. A napenergia kiépítése terén nagyon jó eredményeket sikerült elérni. A cél, hogy Magyarország ne legyen kiszolgáltatott az energiaárak tekintetében - mondta. Az infláció ellen aktívan kell fellépni, és több döntést hozott a kormány ezen a területen - tette hozzá. Cél, hogy az év végére egy számjegyű legyen az infláció, és ezt kinevették pár hónapja, míg mostanra haladunk lefelé - mondta a kormányfő.

A kötelező akciózás is fontos lépés volt a cél felé - mondta a kormányfő. A korábbi árstopos termékek is bekerülnek az akciózós termékek közé, és ez egy újabb lökést ad az infláció elleni küzdelemben - tette hozzá.

Sokat segít a kötelező akciózás Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a munkahelyek megvédése a legfontosabb.

A kormányfő arról is beszélt, a nyugdíjasokat is meg kell védeni. A családtámogatások értékét is meg kell védeni, és lépni kellett, mert valami működött, míg valami nem.

- zárta a kormányfő.