34 ember tűnt el egy földcsuszamlás után egy ázsiai bányában

Vágólapra másolva!
Több mint harminc ember eltűnt és nyolcan megsérültek az észak-mianmari Kacsin állam egyik jádebányájában történt földcsuszamlás következtében - közölte a mentőakció vezetője hétfőn.
Vágólapra másolva!

A helyi mentőcsapat vezetője elmondta, hogy vasárnap a bányászok a földcsuszamlás következtében egy, a Manna falu közelében található tóba sodródtak.

- mondta.

A vezető szerint a balesetben összesen 34 ember tűnt el,

nyolc bányászt pedig kórházba szállítottak kórházba.

A földcsuszamlások áldozatai általában olyan független bányászok, akik kitermelt óriási földkupacok közelében telepednek le és az elhagyatott bányagödrök alján lévő instabil földhomokban jádedarabok után kutatnak.