Több mint harminc késszúrással végzett az anyjával egy tinédzser lány

gyilkosság
Vágólapra másolva!
Brutálisan végzett a saját anyjával egy fiatal lány. A lány először egy serpenyővel verte meg az anyját, majd több mint harmincszor megszúrta egy késsel. A nő utolsó pillanatait telefonon rögzítették a kollégái, ugyanis éppen velük beszélgetett a támadás előtt – írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

Az ohiói Brenda Powellt 2020. március 3-án brutális sérülésekkel találták meg a saját otthonában, miután

a Mount Union Egyetem egyik dolgozója azzal hívta fel a rendőrséget, hogy miközben Brendával beszélt ordibálást és sikoltozást hallott.

A nőt kórházba szállították, azonban az életét már nem tudták megmenteni.

A brutális gyilkossággal a nő 19 éves lányát, Sydney Powellt vádolják, akit véresen és hisztérikus állapotban találtak meg a házban.

A nyomok alapján a lány egy öntöttvas serpenyővel ütötte le az anyját, majd egy késsel több mint harmincszor megszúrta.

A lány a rendőröknek az mondta, hogy valaki betört hozzájuk, amit egy betört ablak is bizonyít, azonban a nyomok alapján Sydney saját maga törte be az ablakot, hogy elterelje a gyanút saját magáról.

Sydneyt a gyilkosság előtt felfüggesztették az egyetem és egyre stresszesebb volt. A lányt szakértők is megvizsgálták, hogy megállapítsák, hogy mennyire volt tudatában a tettének, azonban még nem jutottak egységes álláspontra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!