Elrabolt és megerőszakolt egy 22 éves egyetemista lányt egy mentős Ligetfalun

Ligetfalu, emberrablás, nemi erőszak
Vágólapra másolva!
Egy 54 éves mentős elrabolta a Színművészeti Egyetem 22 éves hallgatóját, Soňát - most hivatalosan is meggyanúsították különösen súlyos módon elkövetett nemi erőszakkal, amiért 15 évig terjedő börtönt is kiszabhatnak rá.
Vágólapra másolva!

A férfi Pezinokban él és évek óta mentősként dolgozik. Kollégái szerint

az elmúlt hetekben meglehetősen ingerült volt, néhány nappal a fiatal nő eltűnése előtt pedig szabadságot vett ki.

Ivo P.-t a Pezinská Baba síközpont közelében vette őrizetbe a rendőrség különleges egysége. Autóját vezette ekkor, amit le is foglaltak. Ez lehetett ugyanis az az autó, mellyel a lányt elrabolta otthona közeléből egy héttel ezelőtt, vasárnap hajnalban - írja a Bors a Paraméterre hivatkozva.

A fiatal nőt az eltűnése előtt utoljára hajnalban látták a ligetfalui Záporožská utcában, 150 méterre az otthonától. A rendőrség az eltűnését követő bejelentés után azonnal keresni kezdte, és hétfőn reggel fél hétkor találták meg Ligetfalun, az Antolská utcában lévő kórház közelében.

Soňa-t kórházba vitték ott derült ki, hogy a férfi begyógyszerezhette. Pont ilyen gyógyszereket foglaltak le a férfi holmijai közül. Jelenleg újabb kihallgatás vár a férfire.