Ujhelyi István szövetségese is nyakig benne lehet a brüsszeli baloldali korrupciós botrányban - videó

Vágólapra másolva!
Ujhelyi István egyik legfőbb európai parlamenti szövetségese Robert Biedron, lengyel baloldali EP-képviselő még 2020 decemberében úgy mutatta be Marc Tarabellát, a brüsszeli baloldali korrupciós botrány egyik főszereplőjét, mint a Mikulás különleges megbízottja. Mindez annak fényében vet fel kérdéseket, hogy a gyanú szerint Tarabella is azon képviselők között volt, aki a korrupcióból megszerzett eurótízezreket mikuláscsomagokban juttatták el egymásnak. Vajon Biedron már 2020 végén tudott erről a súlyos bűncselekményről? Tavaly februárban egyébként Ujhelyi Biedronnal közösen akciózott az EP-ben. 
Vágólapra másolva!

A baloldali brüsszeli korrupciós botrányról már korábban kiderült, hogy az érintettek az 50 ezer eurónyi "piszkos pénzeket" mikuláscsomagokban adták át egymásnak. Az ügy legfőbb vádlottjai Eva Kaili, Antonio Panzieri és Marc Tarabella. A mikuláscsomagokban átadott eurótízezrekről szóló hírek most új megvilágításba kerültek, mivel napvilágra került egy videó, amiben Marc Tarabella és Robert Biedron, lengyel baloldali EP-képviselő beszélgetnek még 2020 december végén.

Ebben a videóban Biedron úgy mutatja be Trabellát, mint aki "Szent Miklós különleges megbízottja". Erről természetesen képkivágás is készült, és a teljes beszélgetés is elérhető.

Forrás: Origo

Itt látható a teljes beszélgetés:

Az eurótízezreket rejtő mikuláscsomagok fényében joggal merül a fel a kérdés, hogy Biedron vajon már akkor tudott valamit a súlyos korrupciós bűncselekményekről? Ha tudott, akkor miért hallgatott erről évekig? Mivel évek óta folytak a korrupciós cselekmények a mostani gyanúsítottak, így Marc Tarabella körül is, így ennek fényében meglehetősen érdekes volt Biedron ezen elszólása.

De miért is fontos Robert Biedron személye? A lengyel baloldali EP-képviselő még tavaly februárban Ujhelyi Istvánnal közösen állt annak a brüsszeli akciónak a hátterében, amelynek során minden európai parlamenti képviselő egy Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit rágalmazó szórólapot kapott kézhez. Ujhelyi akkor nagyon büszke volt erre a közös akciójára Biedronnal.

Vajon Ujhelyi és Biedron tudott a mikuláscsomagokban átadott több tízezer euróról Forrás: Origo

Egyéként Ujhelyi István más szálon is kötődik a példátlan baloldali korrupciós botrányhoz. Eva Kaili lebukását követően azt állította, hogy nem is ismeri a képviselőnőt, azonban később kiderült, közösen szerveztek konferenciát Magyarország lejáratása érdekében. A rendezvényről fotó is készült.

Forrás: Origo

Gyurcsánynéval és Gurmaival is kapcsolatban volt Kaili

A brüsszeli korrupciós botrány központi alakjáról, Eva Kaili letartóztatott baloldali EP-képviselőről már korábban kiderült, hogy Gyurcsánynéval kiváló kapcsolatban van.

Mindezek mellett olyan képek is az Origo birtokába kerültek, amelyek Kaili és az MSZP egyik vezető politikusának, Gurmai Zitának kapcsolatát bizonyítják, és egy olyan rendezvényen készültek, amelyet Gurmai és az európai szocialisták általa vezetett női tagozata szervezett. A képek tanúsága szerint az MSZP frakcióvezető-helyettese, Gurmai Zita láthatóan jó kedvvel és nagy elismeréssel hallgatja a nemrég letartóztatott Kailit, párttársát, akivel korábban a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége EP-frakcióban közösen foglaltak helyet 2019-ig.

Mint ismert, tavaly decemberben robbant ki a brüsszeli korrupciós botrány, amikor elsősorban szocialista EP-képviselőkről és a strasbourgi parlamenttel szorosan együttműködő nem kormányzati szervezetekről derült ki, hogy nagy összegű készpénzt fogadtak el a katari és a marokkói kormányoktól lobbitevékenységért cserébe.