Világhírű orvos gyermekeit gyilkolták meg Pozsonyban

rendőrség, Szlovákia, gyilkosság
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Vasárnap egy hétemeletes lakóházból zuhant ki egy férfi, majd néhány órával később egy nő is, akin a rendőrség szúrt sebeket talált. A lakásban – ahonnan a két áldozat kizuhant – a hatóságok egy kilenc éves kisfiú holttestét is megtalálták. A Nový čas információi szerint a 27 éves férfi és a 39 éves nő egy világszerte elismert neurológus gyermekei voltak, a kilencéves kisfiú pedig az unokája – írja a parameter.sk.
Vágólapra másolva!

A Nový čas szerint a testvérek ugyancsak az egészségügyben dolgoztak, a nő kedvelt pszichológus volt, kisfiát egyedül nevelte.

Illusztráció Forrás: Szlovák Rendőrség/Facebook

A hatóságok egyelőre nem tudják megállapítani pontosan, hogy mi történt a lakásban.

A rendőrség közösségi oldalán közölte, hogy mivel a bejelentés alapján nem volt egyértelmű, hogy az első áldozat melyik lakásból zuhant ki, a rendőröknek ekkor még nem volt felhatalmazásuk behatolni bármelyik laksába.

Több lakásban is érdeklődtek, de sok helyen senki nem nyitott ajtót, nem tartózkodott senki otthon.

Azt írták, hogy a második incidenst követően tudták csak azonosítani az áldozatot, és a lakást is csak ekkor találták meg. Ezt követően találták meg a lakásban a 9 éves gyerek holttestét.

A rendőrség hozzátette, továbbra is intenzíven nyomoznak az ügyben.