A három halott közül egy 16 éves lányra egy út szélén találtak rá életveszélyes sérülésekkel, és a kórházba szállítást követően meghalt. Másnap reggel egy 17 éves fiú holttestére bukkantak, szintén egy út szélén, kevesebb mint egy kilométerrel távolabb. A harmadik áldozatot - egy lányt - az első áldozat autójának csomagtartójában találták meg. Az autóra egy tóban bukkantak rá félig elsüllyedve.
A helyi seriff közlése szerint a gyilkosok és áldozataik együtt követtek el betöréseket, de valamiért egymás ellen fordultak.
A rendőrségi iratok szerint a fiú áldozaton símaszk és fekete kesztyű volt, amikor megtalálták a holttestét.
Az ügyészség egyelőre vizsgálják, hogy a fiatalokat felnőttként állítják-e bíróság elé ‒ írja a Daily Mail.