Ferenc pápa jól van a műtét után, sikeres volt a beavatkozás

FERENC pápa
Róma, 2023. június 7. Sergio Alfieri sebészorvos Ferenc pápa állapotáról tájékoztatja a sajtót, miután bélfali sérvvel megműtötte a római katolikus egyházfőt a római Agostino Gemelli kórházban 2023. június 7-én. MTI/EPA/ANSA/Maurizio Brambatti
Vágólapra másolva!
„Jól telt az éjszaka" – áll a Vatikán rövid közleményében. A Reuters jelentése szerint háromórás műtétet hajtottak végre egy római kórházban a sérv helyreállítására, amely az orvosok szerint elég sikeres volt ahhoz, hogy felépülése után ne korlátozza utazásaiban és egyéb tevékenységeiben.
Vágólapra másolva!

Sergio Alfieri műtőorvos szerint a sérvműtét sikeres volt, a katolikus egyházfő éber és jól van.

Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának nincs más panasza, és öt-hét napon belül elhagyhatja a kórházat.

A római Agostino Gemelli kórház 2023. június 8-án, egy nappal azután, hogy Ferenc pápát az intézményben bélfali sérvvel megműtötték. Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

Ez a 86 éves egyházfő harmadik kórházi tartózkodása, mióta 2013-ban pápává választották. A Vatikán szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.