Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Megelégelte a hazudozást a Die Welt külpolitikai rovatvezetője, s kemény hangú publicisztikában követeli: „tessék végre befejezni a migráció és a biztonság közötti összefüggés tagadását".
Klaus Geiger szerint ugyanis
a belgiumi terrortámadás és sok hasonló európai eset az EU diszfunkcionális menekültpolitikája nélkül nem lehetett volna lehetséges,
emellett a menedékkérők a súlyos köztörvényes bűncselekmények elkövetői között is túlreprezentáltak.
Geiger az efféle politikai hazugság eklatáns példájaként emlegeti azt, amikor a 2016-os würzburgi vonatos késelés után Angela Merkel kancelláriaminisztere, Peter Altmaier körbeturnézta a médiát azzal a nyilatkozatával, hogy a menekültek esetében a terrorveszély „nem nagyobb és nem kisebb, mint a lakosság többi részében".
Eközben „erről a kijelentésről ekkorra már rég tudni lehetett, hogy hamis volt".
Ugyanekkorát hazudott szerinte a német kormány a 2015-ös párizsi terrortámadások után, amikor „a szövetségi kormány és a szövetségi bűnügyi hivatal uniszónóban állították, hogy nincs összefüggés e között és a menekültáradat között", miközben „a tizenegy elkövetőből legalább hatan a balkáni útvonalon keresztül érkeztek, és kifejezetten a nyitott határok által Közép-Európa felé kifejtett szívóhatás keltette káoszt használták ki".
Leszögezi:
mostanra így is, úgy is megcáfolhatatlan tény, hogy a németországi és európai támadások nagy részét a diszfunkcionális EU-s bevándorláspolitika segítette elő.
Egyrészt azért, mert nem szűrte ki a tettesek hamis beutazási papírjait; másrészt azért, mert hagyta, hogy a dublini rendszerrel ellentétes módon több tagállamban is vízumkérelmet nyújtsanak be az elkövetők, harmadrészt pedig azért, mert „több tettes esetében kiutazásköteles személyekről volt szó, csak mintegy felük volt megtűrt státuszú, akit emiatt nem lehetett deportálni".
„Nem szabad tagadni ezt a világosan megállapított összefüggést a migráció és az iszlamista terror, valamint a súlyos bűncselekmények között"
– figyelmeztet Geiger, hozzátéve, hogy „ezeket a tetteket nem lehet vállrándítva sem elfogadni, mint egy állítólag humanitárius migrációs politika járulékos veszteségeit". Mégpedig azért nem, mert „az ilyetén hiányzó őszinteség végleg el fogja lehetetleníteni a humánus migrációs politikát".
Klaus Geiger úgy véli: „Az embereknek úgy kell érezniük, hogy az államuk mindent megtesz azért, hogy a lehető legnagyobb biztonságot szavatolja.
Ha ehelyett azt látják, hogy emberek halnak meg azért, mert az EU és a nemzetállamok a bevándorlás és integráció terén nyilvánvaló kudarcot vallanak, majd ezt elhallgatják, akkor olyan pártokat fognak választani, amelyek világosan nevén nevezik ezt az összefüggést".
Ezért jelzi: csak egy dolgot tehetnek annak érdekében, hogy csökkentsék a szélsőjobboldal irányából érkező nyomást. Ez pedig „a döntő pull factor megszüntetése: azé, hogy a migránsoknak jó reményeik vannak arra nézve, hogy illegálisan is az EU-ban maradhatnak anélkül, hogy a hatóságok háborgatnák őket".
Geiger leszögezi: „A probléma gyökere az EU menekültügyi rendszere. Ezt mélyrehatóan meg kell reformálni". A külpolitikai rovatvezető szerint nem is akárhogy: „Nem úgy, ahogyan az EU menekültügyi kompromisszumával tervezi, amit legjobb tudása ellenére áttörésként értékel. A megoldás csak úgy lehetséges,
hogyha csak azok az emberek jöhetnek ide és maradhatnak itt, akiknek joguk van hozzá.
És ha ezt ismét az államok dönthetik el, hogy kik ezek az emberek" - írja a Mandiner.
