Lavina miatt szörnyethalt négy turista Kirgizisztánban

Vágólapra másolva!
Három cseh és egy szlovák síelő halt meg lavinaomlás miatt Kirgizisztánban - közölték a kirgiz és a cseh hatóságok.
Vágólapra másolva!

A tragédia a Zsirgalan-völgyben, a Kazahsztánnal és Kínával határos térségben történt hétfő délután. 

A közép-európai turisták egy 23-fős csapat tagjaiként vettek részt sítúrán a közép-ázsiai országban.

Kirgizisztán, amelynek legmagasabb hegycsúcsai 7000 méter fölé emelkednek, nemrég vízumkönnyítéseket vezetett be az idegenforgalom ösztönzésére, és nagy összegeket fektet a még fejletlen turizmus, ezen belül a télisport-turizmus fellendítésébe.

A tragédiát követően 

a turisták maguk húzták ki a halottakat a lavina alól, 

és segítséget kértek az elszállításukhoz.

A 24 KG szerint a Sürgősségi Helyzetek Minisztériumának hat mentője érkezett a helyszínre, akik a mentést követően átadták a holttesteket a Belügyminisztériumnak.

A Prague Morning a cseh rendőrség közleményére hivatkozva azt írta, hogy 

a cseh síelők holttestét megtalálták és egy hullaházba szállították Karakol városában.

A hatóságok egyelőre nem hoztak nyilvánosságra információkat az áldozatok kilétéről.

Franciaországban is lavina pusztított a hétvégén. Négyen meghaltak, többen pedig megsérültek miután 1600 méteres magasságban Mont-Dore falu felett lavina zúdult a Val d’Enfer völgyre.