Mindenkit megdöbbentett fogadalmával az észbontó testű pornósztár

Vágólapra másolva!
Hihetetlen bejelentéssel hökkentette meg rajongóit Astrid Wett brit pornósztár: bár szenvedélyesen szereti a szexet, olyan történt vele nemrég, aminek hatására teljesen kizárja életéből a testiséget.
Vágólapra másolva!

A 23 éves pornósztár az X-en jelentett be olyat, amit valószínűleg a legkevésbé tőle vártak rajongói: abbahagyja a szexelést, ahogy ő fogalmaz, "nullára állítja testszámlálóját."

Ez egy korábbi felvétel róla, még jóval a fogadalma előtti időszakból:

image

Astrid Wett azt írja, hosszú mérlegelést követően hozta meg döntését a Valentin-napot követően. Ám rejtélyesen csak annyit mondott, hogy azon a napon valami mélyen megváltozott. Bár a pontos részletek nem ismertek, de a pornósztár bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy döntésének alighanem ahhoz a két férfihoz van köze, akikkel egy klubban szórakozott aznap.

A pornószínésznő arról ismert, hogy több felnőtt tartalmakat közvetítő oldalra készít anyagokat, illetve profi szexfilmekben is szerepet vállal. Korábbi közlése szerint elsősorban a szex iránti vágya motiválja erre.

Most viszont azt mondja, hogy ennek vége, és aki ágyba akar vele bújni, annak a házasságig várni kell.

Rajongói többsége hitetlenkedve fogadta a bejelentést, többen kételyüknek adtak hangot amiatt, hogy Wett képes lesz tartani magát vállalásához.

A Daily Star ugyanakkor megjegyzi, hogy Wett cölibátusa alighanem rövid életű lehetett, mert a szextől való elzárkózásának bejelentése után nem sokkal azt is közölte, hogy

ha a Chelsea legyőzi a Liverpoolt az angol labdarúgó Ligakupa február 25-i döntőjében, a meccs után új tartalommal jelentkezik a világ legnagyobb pornóoldalán.

Igaz, Wett nem állítja, hogy friss tartalom lesz, csupán annyit jelez, hogy már korábban elkészültek a felvétellel – lehet, hogy már különös fogadalma előtt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!