Több kilométeres olajfolt terjeng Tobago partjainál

Vágólapra másolva!
Több kilométer hosszú olajfolt terjeng a Karibi-térségben, Tobago déli partjainál, amelyet egy hajószerencsétlenség okozott. A legénységnek nyoma veszett - közölte a dpa német hírügynökség sajtóforrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A Karibi-térségben, Tobago déli partjainál több kilométer hosszú olajfolt terjeng, amelyet egy - eddig tisztázatlan körülmények között történt - hajószerencsétlenség okozott. 

A tobagói katasztrófavédelem adatai szerint az olajfolt hossza 11,6 kilométer, 

és a felborult hajót a partoktól nyugatabbra, a szárazföld közelében találták meg. Az olajfolt már károsította a zátony egy részét Scarborough partjainál - jelentette az Amerika Hangja (Voice of America). 

A hatóságok attól is tartanak, hogy az olajszennyezés veszélyezteti a halakat és egyéb tengeri élőlényeket. 

Trinidad és Tobago miniszterelnöke, Keith Rowley valódi katasztrófának nevezte az esetet a helyi idő szerint vasárnap megtartott sajtótájékoztatóján.

A hajó már szerdán zátonynak ütközött, akkor kezdett szivárogni belőle az olaj. A hatóságok még aznap bejelentést kaptak a felborult hajóról, viszont a legénység részéről nem kaptak segélyhívást - közölte a VoA, hozzátéve, hogy a hatóságok a hajóra a legénysége nélkül találtak rá.  Az elhagyott hajót Gulfstream néven azonosították.

A BBC brit szerint nagyjából 1000 önkéntes csatlakozott a munkálatokhoz, hogy eltakarítsák a szennyező olajat, míg a búvárok megpróbálták izolálni a szivárgás forrását.

Tobago kormányfője, Farley Augustine elmondása szerint az események súlyosbodása miatt a kormány a legmagasabb, 3. szintű katasztrófának minősítheti az esetet. A szerencsétlenség pont a karneváli szezonban sújtott le Tobagóra, amely az egyik legjelentősebb helyi turisztikai esemény. A Venezuela partjainál fekvő Trinidad és Tobago szigetállam az 1958-as függetlenedésig brit gyarmati uralom alatt állt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!