Szánthó Miklós: A munkaalapú gazdaság a magyar családpolitikai fordulat fundamentuma

Szánthó Miklós
Vágólapra másolva!
A washingtoni CPAC-en nyilatkozott az Epoch TV-nek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. Az interjúban elhangzott: Magyarországon a családpolitikai fordulat, a születési arány növekedésének kiindulópontja a munkaalapú társadalom megteremtése volt, amely adókedvezményekkel és más, nagylelkű családpolitikai támogatásokkal ösztönzi a demográfiai változásokat – áll az Alapjogokért Központ közleményében.
Vágólapra másolva!

Szánthó azt is elmondta, a konzervatív mozgalmaknak alulról fölfelé ki kell épülniük, de ez csak az első lépés, a következő az, hogy "nem szabad a liberálisok játékszabályai szerint játszani", mert nem elég csak kormányra jutni, hatalomra is kell kerülni annak érdekében, hogy a józan ésszel rendelkezők érvényesíthessék elképzeléseiket az adópolitikában, a családpolitikában és a határok védelmében.

Az Alapjogokért Központ vezetője beszélgetésben kitért arra, hogy a nemzetközi jobboldalnak azért kell összekapaszkodnia, mert a progresszív baloldal globalista szervezettségű. Szánthó úgy véli, globalizmus helyett világméretű jobboldali összefogás lehet a progresszív globalisták ellensúlya.

A főigazgató szerint Magyarországon 

a társadalmi körülmények, a társadalmi közérzet, a társadalmi környezet is megváltozott, és egy sokkal családbarátabb ország lett." Szánthó az interjúban kiemelte, hogy a kedvező gazdasági környezetnek, az adókedvezményeknek, a családtámogatásoknak köszönhetően duplájára nőtt a házasságkötések száma és megfeleződött az abortuszok aránya. Szexi dolog lett családot alapítani és több gyermeket vállalni

 – tette hozzá.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!