Döbbenetes dolgot találtak egy moszkvai irodában

drón, háború, ukrajna
Ukrán katonák drónokkal figyelik a helyzetet Kreminna, Ukrajna keleti, luhanszki régiója irányában 2024. március 31-én.
Fotó: Anadolu/AFP/ Wolfgang Schwan
Vágólapra másolva!
A biztonsági erők egy ukrán gyártmányú drónra bukkantak egy Moszkva nyugati részén végzett kutatás során – közölte a katasztrófavédelem egyik képviselője a RIA Novosztyival.
Vágólapra másolva!

A Partizanszkaja utcai irodában tartott házkutatás során egy Baba Yaga, ukrán gyártmányú drónt találtak – mondta a hírügynökség informátora a Magyar Nemzet szerint. A portál arról is ír, hogy

a házkutatásra előző nap került sor. Most a drón tulajdonosát hallgatják ki, ő adhat magyarázatot az UAV megvásárlásának tényére.

Az orosz hadsereg a mezőgazdasági drónok egyik átalakított modelljét nevezi Baba Yagának. Ezek a drónok lőszert, leggyakrabban 120 mm-es repülőgéplőszert, valamint 25 és 50 kilogramm tömegű bombákat szállítanak.

Ezenkívül a Baba Yaga olyan rendszerekkel van felszerelve, amelyek segítenek az ellenségnek a kis FPV-drónok irányításában, aminek köszönhetően jelentősen megnő a repülési hatótávolságuk. A Baba Yaga legyőzése „megvakíthatja” az ukrán FPV drónok üzemeltetőit.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!