Hollandia drámai háborús bejelentést tett

Vágólapra másolva!
Hollandia további egymilliárd euró katonai támogatást nyújt Ukrajnának idén, és 3 milliárd eurót különített el ugyanerre a célra 2025-re vonatkozóan - közölte pénteken Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után Rutte bejelentette, hogy további 400 millió eurót is felszabadítanak Ukrajna gazdaságának támogatására és infrastruktúrájának újjáépítésére - írja a Swissinfo.

Ukrajnát naponta pusztítja az orosz agresszió. Ezen a héten nagyszabású támadások történtek erőművek ellen. A Harkov város elleni támadásokban civilek is életüket vesztették. Ukrajnának többre van szüksége, hogy meg tudja védeni magát

- jelentette ki a kormányfő.

A kormányfő szavai szerint a holland kabinet továbbra is elkötelezett amellett, hogy további légvédelmet és lőszereket biztosítson az ukránok számára. Ezt Dániával, Csehországgal és másokkal szoros együttműködésben kezelik - írja a Reuters.
   

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter márciusi kijevi látogatása során ígéretet tett arra, hogy kormánya 

350 millió euró értékű, F-16-os harci repülőgépekhez szükséges lőszerekkel és korszerű felderítő drónokkal is ellátja Ukrajnát.

Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok emellett azt tervezi, hogy már a nyáron leszállít tucatnyi F-16-ost Ukrajnának.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!