Leszakadtak a világhírű Moulin Rouge szélmalmának darabjai

Vágólapra másolva!
Leszakadtak a híres Moulin Rouge szélmalom hajtólapátjai csütörtök hajnalban. Egyelőre nem tudni, hogyan történt az eset. Vizsgálatot indítottak.
Vágólapra másolva!

A szélmalom fémszerkezete az éjszaka folyamán, helyi idő szerint hajnali 2 és 3 óra között szakadt le, és tíz métert zuhant - közölte a tűzoltóság. A zuhanás során leszakadt az épület feliratának első három betűje, a „MOU” is.

Az incidens nem járt sérülésekkel a tűzoltóság szerint. Hozzátették, az épületet nem fenyegeti összeomlás veszélye, és a környék biztonságos.

Az éjszaka készült videón látható, hogy a malom négy, még egymáshoz kapcsolódó szárnya kicsavarodva fekszik a járdán és az utcán.

A szerkezetet ezután az épület homlokzatához állították, zöld ponyvák alá helyezték, és biztonsági korlátokkal vették körül. A szárnyakat most elszállítják. Az eset oka a tűzoltóság szerint egyelőre nem ismert - írja a Reuters.

A fémszerkezet leomlása felkeltette a helyi lakosok érdeklődését, akik ma reggel eljöttek a malom lábához, hogy fényképeket készítsenek, miközben a szárnyakat eltávolították és egy konténerbe rakták.

Teherautóval szállítják el a roncsdarabokat a párizsi Moulin Rouge (Vörös Malom) mulatótól 2024. április 25-én, miután reggelre virradóan leszakadtak a 135 éves épület tornyának széllapátjai. Az omlásban senki sem sérült meg, az okot vizsgálják. MTI/AP/Oleg Cetinic

A Moulin Rouge volt dolgozója szerint : „Ez még mindig nagyon furcsa, tegnap este nem volt vihar, remélem, hamarosan kiderül, mi történt, és hogy a kamerák megörökítették”. A szerkezetet hetente egyszer ellenőrzik - mondta.

Fanny Rabasse, a Moulin Rouge sajtófőnöke szintén azt mondta, hogy jelenleg nincs magyarázata a történtekre. 

A szárnyakat nagyon jól karbantartják, és hetente egyszer egy technikus jár arra, hogy ellenőrizze

- mondta. Az épületben aznap este adott előadás azelőtt ért véget, hogy a szárnyak leszakadtak volna, és a biztonságiakon kívül senki sem maradt bent - tette hozzá.

A párizsi Moulin Rouge (Vörös Malom) mulató tornya 2024. április 25-én - Fotó: MTI/AP/Oleg Cetinic

Az 1889-ben megnyílt Moulin Rouge-ban a COVID-járvány idején jelentős felújításokat végeztek. A 17 hónapos zárva tartás után 2021 szeptemberében nyitotta meg újra kapuit. Az épületnek egész története során mindössze egyetlen súlyos balesete volt: 1915-ben, építési munkálatok során keletkezett tűz, amely miatt kilenc évre bezárták a helyet.
 A Moulin Rouge október 6-án ünnepli fennállásának 135. évfordulóját. A mindennapi nyitvatartása során, minden este két előadást mutatnak be, és évi 600 ezer látogatóval büszkélkedik - írja a Le' Parisien.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!