Amerikai tisztviselők az Egyesült Nemzetek Szervezetével (ENSZ), valamint Kínával és Indiával együttesen, arra próbálják rávenni Moszkvát, mondjon le az űrfegyverek tesztelésére irányuló terveiről. Ezek a párbeszédek felgyorsultak az elmúlt hetekben, miután nyilvánosságra hozták az orosz űrfejlesztési terveket. Pénteken John Plumb, az űrpolitikáért felelős védelmi miniszterhelyettes újságíróknak elmondta, hogy Washington megbeszéléseket folytat Oroszországgal a fegyvertervekről.
Plumb kijelentette, hogy
bár az orosz nukleáris műholdellenes fegyverek esetleges bevetése nem jelent közvetlen veszélyt a Földre, „szövetségeseinkkel és partnereinkkel együttműködünk, hogy meggyőzzük őket arról, hogy ez nem felelősségteljes ötlet”.
Plumb megjegyzései két hónappal azután hangoztak el, hogy az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, Mike Turner súlyos nemzetbiztonsági fenyegetésre figyelmeztetett. A miniszterhelyettes rámutatott az ENSZ erőfeszítéseire, hogy megerősítse az 1967-es világűrszerződés iránti elkötelezettségét, amely megtiltja a nukleáris rakéták használatát az űrben. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok a világűrben a normák betartatására összpontosít, nem pedig az új szerződésekre.
John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő a héten azt mondta, hogy az Egyesült Államok támogatta azt az ENSZ-határozatot, amely óva intené az országokat attól, hogy atomfegyvereket állítsanak földkörüli pályára, és azt mondta, Washington sürgeti Oroszországot a csatlakozásra.
Az orosz elnök a napokban kijelentette, nem áll szándékában atomfegyvert Föld körüli pályára állítani, hacsak nem fenyegetik Oroszországot közvetlenül
- írja a Magyar Nemzet.