Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

Ukrajna lelőtt egy orosz bombázót.
Fotó: -
Vágólapra másolva!
Az Ukrajna ellen péntekre virradóra rakétatámadást végrehajtó orosz Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázó repülőgépek egyikét az ukrán katonai hírszerzés a légierővel közösen végrehajtott különleges művelete során lőtték le - közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége hivatalos honlapján. Véres orosz megtorlástól tartanak.
Vágólapra másolva!

A sajtóközlemény szerint az ellenséges repülőgépet Ukrajnától körülbelül 300 kilométeres távolságban lőtték le ugyanazzal az eszközzel, amely korábban az orosz A-50-es nagy hatótávolságú radarérzékelő és irányító repülőgépet. Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy ez egyes források szerint az SZ-200-as nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer, amelyet az ukrán katonai hírszerzés szakemberei módosítottak. 

A hírszerzés közölte, hogy 

miután a bombázót találat érte, még Sztavropol környékére tudott repülni, ahol végül lezuhant. Kiemelték, hogy első alkalommal sikerült orosz stratégiai bombázót megsemmisíteni a levegőben a háború kezdete óta

 - írja a Reuters.

"Minden Ukrajna ellen elkövetett háborús bűnért méltányos megtorlás jár" - szögezte le a hírszerzés.  

Az ukrán védelmi minisztérium szerint a gép hajnalban rakétatámadást intézett Ukrajna ellen, és az ukrán légvédelem lőtte le Ukrajnától mintegy 300 kilométeres távolságban. Az orosz védelmi minisztérium szerint a pilóták katapultáltak, a személyzet egyik tagja életét vesztette, egy bajtársát még keresik, ketten megsebesültek. MTI/AP/Vlagyimir Vlagyimirovnak, a Sztavropoli terület kormányzójának Telegram-csatornája

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy az Oroszországi Föderáció H-22 rakétákat lő ki a Tu-22M3 bombázókról. A sztavropoli régió határához közel helyezkedik egy katonai repülőtér az észak-oszétiai Mozdokban, ahol az orosz légierő stratégiai bombázói állomásoznak. 

Oroszország Tu-22M3 bombázókat gyakorta használ Ukrajna elleni támadásokhoz. Az orosz védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy 

a pilóták katapultáltak, a személyzet egyik tagja meghalt, ketten kórházban vannak, a negyediket pedig keresik. 

Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka úgyszintén megerősítette a Telegramon, hogy az ukrán fegyveres erők légvédelmi rakétaegységei a katonai hírszerzéssel együttműködve semmisítették meg a H-22 rakétákat hordozó orosz Tu-22M3-at. "Ukrajnának több pénzre, több rakétára van szüksége ahhoz, hogy jobban megvédje a frontmenti területeit az orosz terrorizmustól" - fűzte hozzá mindazonáltal Olescsuk.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!