Világhírű művészek tiltakoznak a mesterséges intelligencia ellen

Vágólapra másolva!
Kétszáz művész tett közzé egy nyílt levelet, amelyben azt írják, visszaélnek hivatásos alkotók hangjával a mesterséges intelligenciát használva.
Vágólapra másolva!

Összesen kétszáz művész, többek között Billie Eilish és Engelbert Humperdinck is közzétett egy nyílt levelet, amelyben úgy fogalmaztak, sokan visszaélnek hivatásos alkotók hangjával a mesterséges intelligenciát használva - számolt be róla az MTI.

Az Artist Rights Alliance által szervezett akció részeként kiadott dokumentum a mesterséges intelligencia fejlesztőinek, vállalatoknak, különböző platformoknak és a digitális zenei szolgáltatóknak a figyelmét hívja fel a dalok és más munkák jogosulatlan használatára.

Hiszünk abban, hogy az AI felelős használatával óriási lehetőség van az emberi kreativitás bővítésére, általa a zenerajongók mindenütt új és izgalmas élményekkel gazdagodhatnak.

Sajnos egyes felületek és fejlesztők arra használják az AI-t, hogy szabotálják az alkotókészséget, és keresztbe tegyenek a művészeknek, dalszerzőknek, zenészeknek és jogkezelőknek" - áll a levélben.

Az aláírók felszólítanak minden digitális zenei platformot és szolgáltatót, hogy garantálja: nem fejleszt és telepít olyan AI zenegeneráló technológiát, tartalmat vagy eszközt, amely helyettesíti vagy aláássa a dalszerzés emberi művészetét, és megtagadja a zenészektől munkájuk tisztességes ellentételezését.

 

Az aláírók között van többek között Billie Eilish, Engelbert Humperdinck, Katy Perry, Jon Bon Jovi, Norah Jones, és Camila Cabello is.

Nemrég arról írtunk, a Warner Music Central Europe a közelmúltban elsőként kínált szerződést egy digitális karakternek, Noonoouri-nak, amelyet egy valódi emberi hang alapján hoztak létre tavaly szeptemberben. 

Ugyanakkor a mesterséges intelligencia segítségével valósulnak meg a néhai Elvis Presley hologram koncertjei is.

96th Oscars Academy Awards - Arrivals
Billie Eilish
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!