Zelenszkij őrült döntése mindent megváltoztat

Vágólapra másolva!
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök április 16-án aláírta az ukrajnai mozgósításról szóló új törvényt - olvasható a Verhovna Rada honlapján.
Vágólapra másolva!

Ezt megelőzően, egy nappal korábban, április 15-én a dokumentumot Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke írta alá.

Az RBC-Ukraina egyebek mellett pontosítja, hogy a törvény az ukrán jog szerint egy hónappal Zelenszkij aláírása után lép hatályba.

Április 15-én Viktor Medvedcsuk, az Ukrajnában betiltott Ellenzéki Platform az Életért párt volt vezetője azt mondta, hogy Zelenszkij teljesen tönkretette az országot, a politikus szerint a fő probléma az, hogy Ukrajnában egyik elnök sem igyekezett figyelembe venni az ukrán nép érdekeit.

Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Fotó: AFP/Ukrainian Presidential Press Service 

Az ukrán parlament április 11-én végső olvasatban elfogadta a mozgósítást szigorító törvényt. Az újítások szigorítják a mozgósítási intézkedések végrehajtására vonatkozó eljárásokat, többek között büntetéseket vezetnek be a mozgósítás kijátszásért, és pontosítják a mozgósítás alá eső személyek kategóriáit.

 Ugyanakkor a törvény nem rendelkezik a leszerelésről. Vaszil Nebenzja orosz állandó ENSZ-képviselő szerint a mozgósítási törvény végleg az ukrán hatóságok jobbágyává teszi az ukránokat.

Április 2-án Zelenszkij több, szintén a mozgósítással kapcsolatos törvényt is aláírt. Megszüntette például a korlátozott hadrafoghatósági státuszt. 

Ezenkívül az ukrán elnök 27-ről 25 évre csökkentette a mozgósítási korhatárt, és aláírta a katonai szolgálatra kötelezettek elektronikus nyilvántartásának létrehozásáról szóló törvényt, amely egyesíti az ukránok személyes adataival kapcsolatos információkat, beleértve a hazai és külföldi útlevelek adatait is - írja az iz.ru.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!