Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Vízforralóból öntött forró vizet a barátjára egy fiatal anya

leforrázás
Vágólapra másolva!
Egy fiatal pár vitája annyira elvadult, hogy a nő felkapta a vízforralót és a benne lévő forrásban lévő vizet a férfi arcára és karjára öntötte. A férfi testén maradandó sérülések lettek a támadás után.
Vágólapra másolva!

Tavaly december 8-án este a 24 éves Terri Letham és barátja, Jordan Finnon, a nő bátyjával és annak barátnőjével voltak a pár lanarkshire-i lakásában, amikor a társaságban vita alakult ki. A veszekedés közben Letham bátyja kiment a konyhába és feltett vizet forrni a vízforralóban, 

közben a vita tovább folyt, majd a nő bement a konyhába, megfogta a vízforralót és a tartalmát a párjára öntötte. 

A férfit a forró víz úgy megégette, hogy sikoltozni kezdett, amit a szomszédok is meghallottak. Végül a férfi lement a lakás portájára, ahol nem akarta elmondani, hogy ki tette vele mindezt, azonban kérte, hogy hívjanak neki mentőt. A kórházban ellátták a férfi arcán, nyakán és karján lévő égési sebeket, azonban ennek ellenére is maradandó sebei lettek. 

image

A férfi nem volt hajlandó vallomást tenni, azonban a lakás kameráinak felvételi alapján egyértelmű volt, hogy hogyan szerezte a sérüléseket. Letham ügyvédje azzal magyarázta a nő tettét, hogy a nagyon traumatikus gyerekkora miatt impulzív és nem gondolta át a tettét, azonban szeretne ezen változtatni és a gyerekei is erre ösztönzik. Idő közben az is kiderült, hogy a nőnek nem ez volt az első erőszakos bűncselekménye. Lethamet 37 hónap börtönbüntetésre ítélték és a szabadulása után egy évig szociális munkát kell majd végeznie. 

A forró vizes támadás nem egyedi eset, korábban arról számoltunk be, hogy a Taco Bell két vásárlója hiányos rendelésük miatt panaszkodtak egy dallasi vendéglőben, amikor az üzletvezető forró vizet öntött rájuk. Az érintettek pert indítottak az étteremlánc ellen, mivel súlyos égési sérüléseket szenvedtek az alkalmazottnak köszönhetően.

Arról is írtunk, hogy egy miskolci nő egy házban volt a másfél, valamint 3 hónapos gyerekével, valamint a sógornőjével és annak két és fél éves gyerekével. A sógornő vizet forralt az ebédhez, majd kiment az udvarra, ezért a gyerekek felügyeletét rábízta a nőre, aki a másik szobában volt. A nő tápszert akart csinálni, ezért mert egy bögrével a fazékból, közben azonban véletlenül a könyökével meglökte az edényt, amiből a forró víz az ott játszó két, idősebb gyerekre ömlött. Ezek után nem segített a gyerekeknek, visszament a szobába, hogy megetesse a kisebbik gyerekét. A két leforrázott kicsinek másodfokú égési sérülései keletkeztek.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről