Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország

Ezek lehetnek a szörnyű, világrengető következményei az iráni elnök halálának

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet arról ír, hogy komoly következményekkel járna az, hogy ha kiderülne, hogy meghalt Ebrahim Raiszi iráni elnök a szerencsétlenségben.
Vágólapra másolva!

Cikkünk megjelenése óta kiderült, hogy az iráni elnök meghalt.

Reményét fejezte ki Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, hogy Irán elnöke túlélte a kényszerleszállást – számolt be róla a RIA Novosztyi orosz hírügynökség, írja a Magyar Nemzet. A helikopterbaleset utáni első nyilatkozatában Ali Hamenei úgy fogalmazott:

Reméljük, hogy a Mindenható Isten visszaadja nagyra becsült és tiszteletreméltó elnökünket, Raisit és társait 

– hívja fel rá a figyelmet a RIA. Az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah azt is kijelentette: 

Az iráni népnek nem kell aggódnia, és nem lesz fennakadás az ország működésében.

Arról továbbra sincs információ, hogy megsérült-e Ebrahim Raiszi. 

Szakértők szerint nem véletlen, hogy nem közölnek sok információt, és Ali Szalehi teheráni államügyész közölte azt is, hogy figyelmeztetést adott ki „az elnök helikopterbalesetével kapcsolatos hamis hírek terjesztése miatt”.

„Azt kell mondanom, hogy nem sok információ látott napvilágot, ami két okból sem váratlan” – mondta a Sky News brit televíziós csatorna közel-keleti tudósítója. Mint kifejtette, az információáramlás egyrészt azért lassú, mert Raiszi Irán második legfontosabb embere és más magas rangú tisztviselők is együtt utaztak vele, Iránban pedig egyébként is szigorúan ellenőrzik a médiát. 

„Másrészt, úgy gondolom, hogy egyszerűen valószínűleg ők is küzdenek a megbízható információkért, tekintettel azokra a körülményekre, amelyek között tevékenykednek” – tette hozzá. 

Ugyanakkor komoly következményekkel járna, ha Ebrahim Raiszi nem élné túl a balesetet 

mutatott rá szintén a Sky News. 

Raiszi elnök a második legfontosabb ember Iránban a legfőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah után. Halála, ha megerősítést nyer, messzemenő következményekkel jár. Azonnali hatállyal alelnöke, Mohammad Mokhber veszi át az irányítást, és ötven napon belül választásokat kell tartani.

Raiszi nem egyértelműen népszerű Iránban, mutat rá a Sky News, Raiszi utódja pedig valószínűleg a legfelsőbb vezető által kiválasztott jelölt és minden bizonnyal egy másik ultrakonzervatív keményvonalas lenne. A vallásos és konzervatív irániak gyászolnák Raiszit, amennyiben elhunyna, sokak számára azonban ez egy olyan ember halála lenne, akinek vér tapad a kezéhez.

A kormányellenes tüntetések évei után, Mahsa Amini 2022-es halálát követően ez lehetne a pillanat, amikor a tiltakozó mozgalom újra felemelkedik. Iránon belül is számos olyan csoport van, köztük az Iszlám Állam egyik szárnya, amelyik kihasználhatná a helyzetet. És ha az országban destabilizálódna a helyzet, az komoly következményekkel járhatna az egész Közel-Keleten.

A feszültséget jól mutatja, hogy az első hírek után Izrael szinte azonnal közölte, hogy

Izraelnek semmi köze az iráni elnök helikopterének kényszerleszállásához.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről