Magyarországról áradozott a német podcastsztár

Vágólapra másolva!
Nem tudott betelni a magyar fővárossal a Hoss & Hopf podcastere, aki szerint Budapest nem csak gyönyörű, de biztonságos is.
Vágólapra másolva!

Az egyik legnépszerűbb német podcasternek számító Philip Hopf elámult fővárosunk rendezettségétől. A Budapest láványosságait is mutató videóban arról beszélt

az éjszaka közepén is biztonságban érezte magát, 

nem kötöttek bele. Rendezettnek és kellemesnek, pozitívnak és barátságosnak találta a magyar fővárost – szúrta ki a Mandiner.

Budapest
Budapest. Fotó: Unplash

Hopf mindemellett a budapesti építészetet is kiemelte, és mindenkinek csak ajánlani tudja, hogy elutazzon a magyar fővárosba.

Hopf ugy hiszi, hogy a helyiek tisztelik a saját országukat.

Az, hogy Magyarország biztonságos, már többen is elismerték.

Márciusban négynapos látogatásra Budapestre érkezett Ámicháj Chikli, Izrael diaszpórai kapcsolatokért felelős minisztere, aki 

méltatta Magyarország határozott álláspontját az antiszemitizmussal és a Hamásszal szemben, valamint az Izraelnek nyújtott támogatását. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ma Magyarország a legbiztonságosabb állam Európában a zsidók számára. Itt ugyanis nincs szükség fegyveres őrökre a zsidók által látogatott intézmények bejáratánál a felelős bevándorlási politikának köszönhetően.

De a nyolcvanas évek sztárja, Samantha Fox is odavolt hazánkért.

Samantha Fox ugyanis Egerben adta az utolsó 2023-as koncertjét, és nemcsak előtte jelentkezett be Budapestről, de a fellépés után is gondolt a magyarokra. 

"Köszönöm a csodálatos tömegnek, akik eljöttek megnézni engem! Milyen szép Eger városa

– írta egy videós montázs mellé, ahol a hashtagek között a "kedves emberek" és a "jó hangulat" is szerepel angolul.

Hasonlóan volt ezzel Austin Butler színész is, aki a Dűne második részét forgatta itt.

Amerikai bulvárműsorban, konkrétan az E! Newsban dicsérte Magyarországot az Elvis címszereplőjeként Oscar-díjra is jelölt Austin Butler, aki újabban a Dűne második részét forgatta nálunk.

"A forgatás teljes ideje alatt Magyarországon voltam, csodálatos volt. Gyönyörű ország, tényleg gyönyörű" – mondta a videóban a színész, aki egyébként főleg a kolléganője, Florence Pugh hatására ment ki az utcára, máskülönben inkább a szállásán próbált átszellemülni a szerepéhez.

Jött, és azt mondta, »Muszáj kimozdulnod, menjünk el kirándulni!« Ennek köszönhetően rengeteget láthattam Magyarországból. Nagyon különleges élmény volt

 – magyarázta Austin Butler.



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!