Itt az orosz bejelentés, ekkor törhet ki a harmadik világháború

Vágólapra másolva!
Komoly figyelmeztetést kapott Párizs Moszkvától. Kitörhet a világháború, ha a francia csapatok Ukrajnába vonulnak.
Vágólapra másolva!

"Ha francia csapatokat küldenek Ukrajnába, Oroszország nem csak a politikai síkon fog megtorló intézkedéseket hozni" – mondta Artem Sztudennyikov, az orosz külügyminisztérium első európai osztályának igazgatója a RIA Novosztyinak adott interjújában. 

A nyugati egységek jelenléte világháborút idézhet elő.

A diplomata megjegyezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egyre harciasabb retorikájára válaszul Moszkva nem tehet mást, mint hogy komolyan vegye az ilyen kijelentéseket.

Az esetleges diplomáciai reakciónkat kérdezik, de nyilvánvaló, hogy ha egy ilyen forgatókönyv megvalósul, a válaszlépések messze túlmutatnak a politikai síkon. A francia fél nemegyszer kapott erre közvetlen figyelmeztetést

– mondta.
 

Mint Sztudennyikov megjegyezte, Franciaország ukrajnai részvétele nagymértékben növeli a két atomhatalom összecsapásának kockázatát a csatatéren. A francia hadsereg pedig az oroszok jogos célpontjává válik - írja a Magyar Nemzet.

NATO, hadgyakorlat, háború, készültség, észtország, csehország, 2024. 05. 10.
Katonák a Swift Response 24 fedőnevű NATO-hadgyakorlaton az észtországi Nurmsi katonai repülőterén
Harmadik világháború lehet abból, ha a francia csapatok Ukrajnába érkeznek
Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina / MTI/EPA/Valda Kalnina

Készen állnak a franciák meghalni a neonáci ukrán rezsim és az azt felügyelő angolszászok érdekeiért? Hogyan magyaráznak el a francia hatóságok az áldozatok családjainak ezt?

– tette fel a kérdést a diplomata, aki reményét fejezte ki, hogy ha a józan ész nem is győz, de legalább az önfenntartás ösztöne érvényesülni fog Franciaország uralkodó köreiben - írja a Lenta.

Így vagy úgy, de készen állunk az események mindenfajta fejlődésére

– zárta a szavait.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!