Megdöbbentő háborús felvételek: ukrajnai embervadászat, Kárpátalján magyarokat hurcolnak el erőszakkal katonának

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet összegyűjtött egy csokornyi videót arról, hogy mi is zajlik a szomszédban, a magyar határtól pár kilométerre. A katonai mozgósítás és az azzal járó kegyetlenkedés soha nem látott méreteket öltött Ukrajnában, és azon belül is Kárpátalján, ahonnan nagyon sok magyart visznek el katonának erőszakkal.
Vágólapra másolva!

Ursula von der Leyen kedvenc demokráciájából, Ukrajnából nem jutnak ki Nyugatra hasonló videóbeszámolók. A helyiek a TCK egységeit (a hadkiegészítő parancsnokság rövidítése – a szerk.) a Gestapóhoz és az NKVD-hoz, a kommunista Belügyi Népbiztossághoz hasonlítják. Ha megnézzük ezeket a belső-ukrajnai felvételeket, akkor gyorsan választ kapunk arra, hogy mi is az a TCK. 

Ami a magyarok számára még ennél is elkeserítőbb, az a kárpátaljai helyzet. 

Ott az emberek már nyíltan beszélnek arról, hogy a háborúba való elhurcolással a kiszorítási politikáját is könnyebben hajtja végre az ukrán hatalom.

A vegyes lakosságú régióban még az ukrajnainál is durvábban zajlik a mobilizáció. Azzal, hogy mindenkit megpróbálnak a halálba küldeni, Kárpátalja színes, multikulturális mivoltát veszélyeztetik. A következő megrázó videóban a kárpátaljai kényszersorozást gyűjtötték egy csokorba. 

A felvételek láttán a következtetés egyértelmű: Ukrajnának sem az Európai Unióban, sem pedig a NATO-ban semmi keresnivalója. Aki pedig mégis vágyik az ukrán demokráciára, az költözzön oda és élvezze ezt a típusú szabad világot - írja a Magyar Nemzet.  

Az ukránok helyzete a fronton egyre drámaibb azt követően, hogy Oroszország újabb offenzívát indított, melynek következtében sorra foglalják el a kulcsfontosságú településeket és egyre nagyobb területek felett veszik át az irányítást. Ennek következtében Volodimir Zelenszkij aláírta az általános mozgósításról szóló elnöki rendeletet, ezzel szeretné elérni, hogy 

további 450-500 ezer katonát tudjanak toborozni. Azonban az ismert, hogy az ukránok többsége önkéntesen már nem akar bevonulni, 

egyre nagyobb tömegeknek van elege a háborúból, az ország nyugati része pedig úgy érzi, hogy a keleti oldal miatt szenved a mindennapokban, így azok száma is emelkedett, akik már inkább lemondanának az oroszok által elfoglalt területekről a béke érdekében.

Egyelőre az újra elindult amerikai fegyverszállítmányok sem jelentenek változást a fronton, az oroszok napi rendszerességgel jelentik be, hogy újabb településeket foglaltak el, a hadifelszerelés pedig nem fog sokat számítani, ha nincs katona, aki használja. Szintén érdemes megjegyezni, hogy az orosz hadsereg az elmúlt időszakban átszerveződött, tanult a kezdeti nehézségekből, a katonáik pedig már tapasztaltnak számítanak, és sokkal hatékonyabban hajtják végre a támadásokat, mint a háború elején. Az ukránok attól rettegnek, hogy nem bírnak az átszervezett hatékony orosz hadsereggel, és Zelenszkij emiatt döntött úgy, hogy a fentebb látható barbár, embertelen módszerekkel küldi az embereket a frontra meghalni.

 

Borítókép: Ukrán katonák lőnek a donbaszi Csasziv Jar irányába.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!