Észak-Korea drámai háborús bejelentése, most igazán nagy a baj

Vágólapra másolva!
Teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz szerdán Kim Dzsongun észak-koreai vezető a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott egyeztetésén Phenjanban.
Vágólapra másolva!

"A világ egyre gyorsabban változik; ebben a helyzetben az a célunk, hogy szorosabbra fűzzük az együttműködést Oroszországgal és kormányával" - tette hozzá orosz hírügynökségek közlése szerint.

 "Teljes támogatásáról és szolidaritásáról" biztosította "az orosz kormányt, hadsereget és népet az Ukrajnában a szuverenitás, a biztonsági érdekek és a területi egység megvédésének érdekében folyó különleges hadművelet végrehajtásában".

Vlagyimir Putyin - aki négyszemközt is egyeztetett az észak-koreai vezetővel - köszönetet mondott a támogatásért, és bejelentette: a felek új, a kapcsolatok további mélyítését célzó egyezményt fognak aláírni.

Mint azt korábbi cikkünkben írtuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök június 18-19-én állami látogatáson vesz részt Észak-Koreában, 19-20-án pedig Vietnámba utazik. 

Percről-percre tudósításunkat az orosz-ukrán háborúról ITT OLVASHATJA!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!