Holtan találták az egy hete eltűnt japán hegymászók egyikét a pakisztáni Spantik-hegyen

Vágólapra másolva!
Holtan találták a héten eltűnt japán hegymászók egyikét a Karakorum-hegylánc pakisztáni területen található Spantik több mint 7000 méter magas csúcsának lejtőin - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

Vali Ullah Falahi, Gilgit-Baltisztán pakisztáni régió Sigar körzetének helyettes vezetője közölte: a holttestet szombaton találták meg a lejtőn kialakított 2-es és 3-as számú táborok között.    

A tájékoztatás alapján a két hegymászó egy másik, hétfős japán csoporttal indult május 30-án a mintegy 4350 méteren található alaptáborba. A két hegymászó ezt követően hordár nélkül vágott neki önállóan az Aranycsúcsnak is nevezett hegy megmászásának. 

A hétfős csoport azonban már nem lelte nyomukat, miután a nagyjából 5300 méteren található 2-es számú tábort elhagyták.

A hatóságokat június 12-én értesítették, ezt követően kutatóakció indult fellelésükre. Az akcióban a pakisztáni hadsereg helikoptereit és helyi szakembereket is bevetettek - közölték.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!